OCR
PUSZTINYA Ahogy ott ültem a pusztinyámban, úgy tűnt nekem, hogy az ember földi történelme során mindig is jelen volt valamifajta hit. Korszakokat átívelően minden ember hitt Valaki nálánál nagyobban. Hogy hitük milyen különböző formát és alakot vett fel, nem azzal kell törődnünk. A szilárd tény ez volt: az ember hitt, az ember imádkozott. Valahol az emberiség növekedésének útján színre lépett ismét egy kígyó, és újra csábítani kezdett a vonzó almával: , Istennel vagytok egyenlők." Némelyek újfent ettek abból az almából, s büszkék és gőgősök lettek. Elhatározták, hogy megmutatják Istennek, hogy képesek elérni őt egy emberek által készített égig érő toronnyal. Nem sokat változott a helyzet Ádám és Éva óta! Ugyanaz a csábítás, ugyanaz a válasz. Csak ez alkalommal az ember elvesztette a szeretet nyelvét, ami a világ összes nyelvén és dialektusán beszélő minden emberhez szól. Ültem a pusztinyámban, és néztem, ahogy a szeretet minden nyelven beszél, majd láttam eltűnni, mert oly sokan nem akartak szeretni, nem akarták elfogadni a szeretetet. Végezetül nagyon elfáradtam ettől a bábeli toronyról szóló gondolkodástól, mely az emberi megosztottságnak, a hit megtörésének, az istentisztelet és istendicsőítés szétforgácsolódásának, illetve a felebaráti szeretet széttöredezettségének a szimbóluma. Igen, nagyon-nagyon elfáradtam. De folytattam az imádságot, mert mélyen belül tudtam, hogy a pünkösd Isten gyógyító ajándéka. Szószólót ajándékozott nekünk, gyógyítót, mivel elküldte Lelkét, hogy mindeneket megújítson. És szívem felujjongott! Igen, el kell mennem és a szerezez nyelvein kell szólnom mindenkihez. A nyelvek adománya a felebarát szeretetén keresztül fog megtestesülni, mint egy csontváz, testet ölt 188