Seite 179 [179]
PUSZTINYA
Amikor az Úr belép, minden más egyszerűen eltűnik.
Olyan, mintha Isten fogná és kihajítaná a szívem berende¬
zését. Noha ő meg sem mozdult, nem tett semmit. Körül¬
nézett, és mindezek felszívódtak. Így tett, amikor betegeket
hoztak hozzá. Mint a leprásnál, egyszerűen a tekintetével
gyógyított.
Ekkor ott pihentem mezítelenül az Úr előtt, azaz me¬
zítelen szívvel, úgy, ahogy vagyok. Majd úgy tűnt, mintha
valami ködszerű szállna föl az arcom elől, olyan köd, mely
már jó ideje ott volt. Szemléltem a közösség egyes tagjait,
és kiüresített szívem felől nézve úgy láttam őket, ahogyan
Isten tekinthet rájuk. Ismét rájuk pillantottam, és láttam
mindazokat, akik megfordultak a Madonna Házában, em¬
bereket, akiknek a nevére nem emlékeztem, de akik arcát
gyakran felidézem. Mindannyiukban láttam Isten arcát, és
észrevettem, hogy megtisztulok. A szív tisztasága!
Ugyanakkor homályosan és tapogatódzva megértet¬
tem, hogy felemészt az Isten látására törekvő szenvedé¬
lyes, lángoló vágyakozáshoz társuló szegénység tüze. Ma
a pusztinyában valami hihetetlen módon fedeztem fel, ho¬
gyan és miért látják meg a tiszta szívűek Istent. Igen, azt
hiszem, felfedeztem.
Kom-passió
A mai nap a kompassió szó fogott meg, de ezt elmémben —
vagy talán a szívemben? — kom-passiónak írom. Elég hosszú
ideig csak ültem nagy csöndben, ezen a szón elmélkedve.
Vannak pillanatok a pusztinyában, amikor átható nyugalom
vesz körül, és ebben a nyugalomban a hozzám érkező szó vi¬
178