Oldal 175 [175]
PUSZTINYA
egységében. Ezt érted áttetszőség alatt, Uram? Szerintem
ezt. Ugyhogy ezt a szót hozom elétek, barátaim.
Szegénység
Ez egyike azoknak a különös pusztinyai napjaimnak, ame¬
lyek az utóbbi időben gyakran megadattak. Talán hívhatnám
, depressziós napnak", mivel depressziósnak tűnik, mégsem
gondolom, hogy az lenne. Ritkán tör rá a depresszió azokra,
akik imádkozni próbálnak. Nem, mindez nem depresszió,
hanem valamifajta , kozmikus szomorúság".
Feltettem magamnak a kérdést: , Mi az, hogy kozmikus
szomorúság?" A válasz elég egyszerűen jött: ez az az érzés,
amelyben Krisztusnak valószínűleg része volt a Getszemáni
kertben, amikor feltehetőleg arra ébredt rá, hogy áldozata
sok ember számára talán haszontalan lesz. Emberségéből
fakadóan tört föl a kiáltás Atyjához, hadd múljék el tőle ez
a kehely. Ez kozmikus szomorúságnak tűnt, ahogyan akkor
megéreztem.
Viszont ehhez a pusztinyához egy másik tényező is
társult. El akartam menekülni előle, mert szembe kellett
néznem Istennel. Valami rejtélyes oknál fogva ezen a napon
látszólag vagy megilletődöttség töltött el iránta, vagy féltem
tőle. Talán féltem attól a fájdalomtól, amire az ő szeretete
örökké hív engem. Csak negyed öt vagy akörül született meg
a szó, s ez a szegénység volt!
Igen, a szegényég egyszerűen nem hagy békén engem.
Visszaemlékeztem Szent Ferencre, aki a szegénységet gya¬
korta Szegénység Úrnőnek nevezte. Számomra a szegénység
sokkal inkább olyan, mint egy nővér, egy ikertestvér, aki ott
174