Seite 167 [167]
PUSZTINYA
Figyelem
Ma a pusztinyában ez a szó fogott meg: figyelem. Korábban
már elég sokat elmélkedtem ezen a szón, de soha nem ju¬
tott el hozzám ilyen követlenül, ilyen élőn, ilyen markánsan,
mint ma. Igazán a szívembe kellett fogadjam, hogy elmé¬
lyülten elmélkedjek rajta. Miközben töprengtem, ez a vers
ötlött elmémbe:
Figyelj magadra, hogy megtaláld az Istenhez vezető ösvényt
emberséged esendő korlátai között.
Figyelj magadra, mivel egyedül te vagy képes lényedet
feléje hajlítani vagy tőle eltávolodni.
Figyelj magadra, s figyelj Istenre, amikor saját lényedet
feléje hajlítottad.
Jól figyelj, mert ha meghallod hangját, Isten bölcsessé¬
ge tesz majd bölccsé, s képes leszel meghallani az emberek
hangját, nem csak mint háborgó tengert vagy mint arctalan
tömeget.
Hiszen minden embernek megvan a saját beszéde, amely
minden várakozást felülmúló kincsként megadatik neked,
mivel lényedet feléje hajlítod, és figyelsz a hangjára.
Azonnal leírtam ezt a verset, és amikor befejeztem, kicsit
összezavarodtam! Nem igazán értettem. Elmélkednem
kellett rajta. Lassanként kezdett értelmet nyerni. Ismét
egy befelé irányuló utazással járt. Befelé irányuló utazással,
melynek elvégzéséhez akaraterő szükségeltetik. Azaz ezt az
akaraterőt erőszak árán kell használnom, belekényszerítve
magamat, ahelyett, hogy könnyedén járnék-kelnék benne.
Igen, bele kellett kényszerítenem magam ebbe a befelé
166