OCR Output

PUSZTINYA

bízza, és ha nem is kapja meg, amire szüksége van, ugyan¬
olyan nyugodt marad, mintha megkapta volna."

Mármost ennek volt értelme számomra, mert ha tény¬
leg átadnám magam Isten akaratának, akkor nem félnék
semmitől, és teljesen szabad lennék. Nem volna szükségem
semmiféle védelemre, fegyverre, pszichológiai megküzdési
stratégiára. Minek is" Mindenben, ami velem történik, ezt
mondanám: , Istennek tetszésére válik." Mindent, ami ér,
örömmel fogadnék.

E pillanatban gondolataim a halál felé fordultak. Az em¬
ber alapvetően jobban fél a haláltól, mint bármi mástól. Fél
az elporladástól. Viszont ebben a teljes szabadsághoz vezető
védtelenségben nem volna félelem, nem volna védelem még
a haláltól sem. Visszatekintettem az életemre. Igazából az
Úr átvezetett a védtelenség kicsiny noviciátusán. Mert volt,
hogy üldöztek. Volt, hogy beteg voltam. Jó ideig éltem nagy
szegénységben. Visszatekintve láttam, hogy védtelen voltam,
vagy próbáltam az lenni. Azt is láttam, hogy néha hibáztam,
és megpróbáltam apró védősáncokat felhúzni azok ellen,
akik igyekeztek üldözni engem.

Viszont megértettem, hogy Isten azt akarta, adjam föl
még ezeket a védősáncokat is — mindegyiket. Védelmet a ha¬
lállal szemben, védelmet az emberekkel szemben, védelmet
bármivel szemben, mivel a védtelenség szent. Teljes szabad¬
ságot nyújt. A lélek ekkor jár igazán Krisztus nyomában,
akit bárányként leölni vittek, s ő ezt mindenestül elfogadta,
beleértve a halált is. Ekkor a személy itt és most megtapasz¬
talhatja a feltámadást. Övé lesz Isten gyermekeinek szabad¬

* Uo. 350.

162