Page 143 [143]
PUSZTINYA
püspök volt a fő előadó. Háromnegyed órán át beszélt a ta¬
nulmányozás fontosságáról a szentbeszéd elkészítése során.
Minél többet beszélt, annál kényelmetlenebbül éreztem
magam. Abszolút megsemmisítve éreztem magamat, vagy
ahogy a fiatalok mondanák, , mint akit lemostak a pályáról".
Elkeseredetten imádkoztam Istenhez, hogy betegedjek le
vagy bármi ilyesmi, hogy ne kelljen beszélnem. De tudtam,
hogy Isten kér arra, hogy beszéljek, ő tölti meg a számat.
Majdnem minden ponton ellent kellett mondanom
a püspöknek! Beszéltem az imádság szükségességéről a pré¬
dikáció előtt. Állva éljeneztek meg. A püspök nagyon aláza¬
tos ember volt. Így szólt: „Catherine, megtanitottäl valamire.
Arra, hogy aki prédikál, annak többet kell imádkoznia, mint
amennyit tanulmányozza a szöveget." Beszélnem kellett, el¬
lent kellett mondanom neki, mert nem volt igaza, és Isten
megtöltötte a számat.
Az embert az vonzza a pusztinyába, hogy kiüresed¬
jen. Ennek az ürességnek az az eredménye, hogy képes¬
sé válik a figyelésre. Ha a pusztinyalakó éber, és figyel
a pusztinyájában, tudni fogja azt is, mikor kell beszélnie
a pusztinyán kívül. Amit mond, azok nem annyira az ő sza¬
vai, mint inkább Krisztuséi lesznek. A bátorság, hogy ezeket
a szavakat elbeszélje, része a kenózisnak, része az üresség¬
nek. Az emberi szavak hirtelen Isten Igéjévé válnak. Isten
átveszi az irányítást, apró, mákszemnyi szavaink hirtelen
egybeolvadnak, és valami csodás módon az Igévé válnak.
A pusztinyalakó szerepe, hogy megengedje magának,
hogy szó szerint , befogja a száját", elhallgasson. Ez jelenti
szavaitok feladását. Az értelem szárnyainak összezárása azt
jelenti, hogy feladjátok saját szavaitok szülőhelyét, erede¬
tét, forrását. Miért? Csak azért, hogy mindenféle beszéd
142