Seite 141 [141]
PUSZTINYA
továbbment a Kálváriára. A félelem nem állította meg ab¬
ban, hogy véghez vigye Atyja akaratát.
Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt befejeztem ezt
a rövid elmélkedést Harlemben, elmúlt a félelmem. Elmúlt
a félelmem, mert szembesültem a ténnyel, hogy egy napon
tényleg lehet, hogy megölnek. Ialán akkor, amikor Krisz¬
tushoz hasonlóan elfogadjuk a halál valóságát, a félelem
elmúlik, és elérünk a kenózis valódi mélységéhez.
A félelemmel együtt az emberi tisztelet is eltűnik, mint
múló árny a sivatagi éjben. Az emberi tiszteletnek számos
arca van. Mindannyian jól ismerjük általános formáját —
a nevetségessé válástól való félelmet. Nekem úgy tűnik,
hogy létezik egy másfajta emberi tisztelet is önmagunkkal
kapcsolatban. Ennek egy része egészséges, egy része nem.
Egészséges, amennyiben elismerem, hogy mindenem Isten¬
től van. Egészségtelen, amikor azt, ami Istentől van, arra
használjuk föl, hogy önmagunkat jobb színben tüntessük
föl, vagy elkápráztassuk a tömeget.
A pusztinya eleinte elég rideg anya. Fokról fokra levá¬
laszt, és nektek engednetek kell, hogy leválassza rólatok a vá¬
gyat a csodálat, tömjénezés és hasonlók iránt. Természetesen
hallani fogjátok, hogy az emberek ezt vagy azt mondanak
rólatok, hogy szentek, csodálatra méltók, , káprázatos sze¬
mélyiségek” vagytok. Ki kell fejlesztenetek valami olyasmit,
ami a kacséknak van, ami lehetévé teszi, hogy a viz oly kony¬
nyen leperegjen a hatukrol! Amikor az emberek ilyesmiket
mondanak, csöndben a szívetekben így szóljatok: , Ha akad
bármi jó ebben az előadásban, párbeszédben, személyemben,
az te vagy, Uram. A többi az enyém."
Ez egy nagyon fontos pont. Emberek megvádolnak, vagy
megdicsérnek. Mindkettő során béketűrőnek kell marad¬
140