Oldal 139 [139]
OCR
PUSZTINYA Mit jelent labdának, rongybabának lenni, nem arra vágyakozni, hogy felkeljünk, mozogjunk, vagy hogy megtehessük, amit tenni szeretnénk?" Némiképp hasonlít ez arra, ami akkor történik velünk, amikor kiderül, hogy gyógyíthatatlan betegségünk van, és csak kevés időnk maradt az életből. Mindannak, amiről álmodtunk, vagy amire vágyakoztunk, talán 9890-a egy pillanat alatt szertefoszlik. Amikor szemtől szembe kerültök a halál teljes valóságával, az egész életetek néhány perc alatt megváltozik. A pusztinya ilyesmi. Amikor Isten meglátogatja az embert, kenózis megy végbe, s minden tervünk és elképzelésünk a szemünk előtt enyészik el. A pusztaság oltár, amelyen pillanatról pillanatra önmagatokat ajánljátok föl égőáldozatként. Mivel az önakarat olyan akadály, ami örökké ott áll köztem és Isten között. Úgy határozunk, hogy meg fogjuk tenni ezt és ezt. De közben Isten szól: , Nem, tedd amazt!" Arról van szó, hogy azt tegyük, amit ő akar, nem azért, mert félünk tőle vagy a haláltól, hanem mert szerelem ég bennünk iránta, és azért léptünk be a pusztinyába, hogy valójában az ő akaratát tegyünk, ne a sajátunkat. A pusztinya arra adatik, hogy ezt a hozzáállást formálja bennetek. A pusztinyalakónak végső soron meg kell értenie, hogy olyan üressé kell válnia, mint amilyen üres lett Isten őérte. Elérkezik majd egy pillanat, amikor az ember felajánlási körmenete érinteni fogja Isten felajánlási körmenetét. Ezután a pusztinyalakó bárhová mehet. Ezután már nincs szüksége arra, hogy a pusztinyában maradjon. Ekkor zarándokká válhat, nem kell már egyhelyben maradnia. Annyira kiüresedett, hogy ő egyszerűen Istent hordozza. Mostanra minden útja egyenes és sima, készen arra, hogy az Úr járjon 138
