Seite 106 [106]
ÁLAPVETŐ LELKISÉG
élő személy egy orosz szemében menedék, fogadó bárki
számára. Nem elég azt mondani, hogy , szeretem az embe¬
riséget", mivel a pusztinya egyik fala mindig nyitva áll, és
a pusztinyalakó egyszer csak Bangladesben, Indiában vagy
Észak-Írországban találhatja magát. Oda megy, ahová Isten
vezeti, amikor eljő Isten ideje. Minden egyes atya a keleti
egyházban gyakorolta ezt a vendégszeretetet.
A vendégszeretetnek abszolútnak kell lennie. Nem elég
megosztani a kenyereteket vagy teátokat, kávétokat a láto¬
gatóba érkezőkkel, noha ez a felkínált vendégszeretet első
fajtája. Amikor valaki betoppan, az első dolog, hogy étel¬
lel kínáljátok. Az étel élet. Étel nélkül nem tudunk létez¬
ni. Isten ételként jön el közénk. Az ajtónyitás gesztusával
majdhogynem egyidejűleg a pusztinyalakó felteszi a kérdést:
, Ettél már?" Megoszthatok veled valamit?" Oroszországban
azt mondanánk: , Megkínálhatlak azzal, amit Isten a maga
irgalmasságában nekem juttatott?"
Emlékszem, amikor egyszer édesanyámmal zarándokol¬
tam. Elérkeztünk egy házhoz, ahol a család összes ennivalója
egy nagy fekete cipó és némi joghurt volt. Alig-alig futotta
a családnak, de amikor beléptünk, elosztották, hogy nekünk
is jusson. Akkor is, ha nincs mit adni, egy pohár vizet még
mindig fel tudunk kínálni.
Úgyhogy a vendégszeretet legelsősorban ilyen gyakorlati
jellegű. Azonban az ideál, melyre törekednünk kell, hogy
a vendéget a szívünkbe fogadjuk be. Ez derűs belenyugvást
jelent abba, hogy olyan látogatók, akiket talán személyesen
nem is ismerünk, mindenféle úton-módon megakasztanak.
Néhány látogatót kiváltképp azért fogadjatok be, mert tanít¬
hatnak nektek valamit. Nagyon fontos, hogy a vendégszere¬
tet kapcsán jelen legyen a derű, egyfajta sugárzó békesség,
105