ség, hogy hagyja magát oda vezetni, ahová Isten szándéka
tereli. Eljuthatok egy kedves kis folyócskához, ahol kedvem
lenne megállni és ebédelni. Bumm, egyszer csak vihar tá¬
mad! Ezért nem állok meg enni, hanem belevetem magam
a viharba. A szabadság lényege ez: hogy együtt haladtok
Istennel, bárhova szándékozzon is vinni titeket.
Felmerül néha a kérdés, hogy a pusztinyalakó írhat-e.
Ha három napig éltek a pusztinyában, természetesen írhat¬
tok, miért is ne? Mindazt, amit fel-felolvasok nektek, nagy
pusztinyalakók írták le, cároktól a koldusokig.
Ha valaki megkérdezi, hogy felkereshet-e titeket, ne kér¬
dezzétek meg, miért. Egyszerűen csak mondjátok azt: , Örö¬
mömre szolgálna, ha segítségedre lehetnék, már amennyire
tudok." (Hangsúlyozzátok a , segítség" szót!)
Ha ilyen illető toppan be, és leül, elég hamar nyilván¬
valóvá válhat, hogy puszta kíváncsiságból érkezett-e. Nem
azért vagytok a pusztinyában, hogy kielégítsétek a kíváncsis¬
kodni vágyókat. Ha csupán olyasmi kérdéseket tesznek föl,
hogy , honnan jöttetek", vagy , mióta vagytok itt", szelíden,
de határozottan zárjátok rövidre a beszélgetést. Próbáljátok
meg rávenni őket, hogy imádkozzanak veletek. Ezt hívom
a ,pusztinya szívélyességének". A ti feladatotok ráébreszteni
a másikat arra, hogy ahol vagytok, szent hely. Egy ilyen
helyzetben a hozzáállásotokban elegyedni fog a szívélyesség,
a szelídség és agyöngédség — miközben szikével dolgoztok!
Az emberek ne csupán egy csésze teára vagy pletykálkodni
jöjjenek el hozzátok.
Talán itt esedékes lehet megvitatni a pusztinya mint
szállás kérdését. Legelsősorban a pusztinyalakó nem ma¬
gányos, a szó angol értelmében, hanem miként az orosz
nyelvben, azt jelenti, hogy egy mindenkivel. A magányban