OCR Output

PUSZTINYA

egy befelé irányuló utazásba. Ez a fajta utazás sokkal szebb,
és sokkal mélyebben kielégít. A pusztinyalakó úgymond eb¬
ben a hatalmas, befelé irányuló utazásban vesz részt, Isten
tágas terének felfedezésében.

A pusztinya valamiképpen mindig is kapcsolatban áll
a zarándoklat fogalmával. A pusztinyalakó örök zarándok.
Mármost a zarándok nem vihet magával túl nagy csomagot.
Ha utazni akartok, nem vihettek magatokkal 40 bőröndöt.
Különösen nem, ha a pusztinyalakó utazásáról beszélünk —
befelé irányuló, a Szentháromság felé tartó utazásról. Kis
csomaggal kell utaznunk, csak kenyeret, sót és vizet vigyünk
magunkkal, mozgási szabadságunk szimbólumait.

Van egy mondásunk arról, hogy a pusztinyának csak
három fala van. A pusztinyalakó úgy él, hogy az egyik fal
hiányzik. Isten kedvéért a másodperc töredéke alatt a világ
bármely részére képes elragadtatni. Látóhatára végtelen.
Elkezdni kapisgálni, mivégre van a pusztinyában. Elkezdi
kapisgálni, hogy azért részesült a keresztségben, hogy az
Örömhír hírnöke legyen, s hogy szolgálata az egész világnak
szól, és nem csak kis falujának vagy apostoli szolgálatának.

Krisztus így szól hozzá: , Íme, ez a keresztút. Újra végig¬
követjük majd lábam nyomát, nem Palesztínában, hanem
az egész világon." Egy napon a negyedik fal végleg leom¬
lik, és a pusztinyalakó megérti majd, hogy az ő hivatása
az, hogy , keljen föl és járjon", miközben megáll csöndben!
Ez a pusztinya misztériuma. Eljut a kozmosz legtávolabbi
szegletébe, miközben csöndben áll. Ez az ő zarándoklata.

Mit jelent bejárni a kozmoszt? Azt jelenti, hogy Isten
hírnökévé lesz, követve azt, aki őt küldte. A pusztinyalakó
Krisztus véres lábnyomába lép, és ezután látja maga kö¬
rül az emberiség igazi tragédiáját: az istenhit hiányát.

98