Oldal 68 [68]
OCR
6. fejezet HOGYAN KÖZELÍTSÜNK A PUSZTINYÁHOZ? SS Sokakat idegesség vagy szorongás fog el attól, hogy egy napra kivonuljanak a pusztinyába. Ebben a fejezetben azt képzelem, hogy olyanokhoz beszélek kötetlen formában, akiket vonz, hogy első alkalommal pusztinyába vonuljanak. Kábult lelkiállapotban azon morfondírozhatsz: Mit is csinálok? Nyugalom! Nincs ebben semmi titokzatos! Azt nem igazán tudom elmondani, mit tégy, erre senki sem képes. Arra készülsz, hogy találkád, randevúd legyen Krisztussal. 24 óráig egyedül leszel Istennel, és az egyetlen olvasnivaló könyved a Biblia. Mást ne vigyél! Ha aludni akarsz, aludj. Ha sétálni, sétálj! Mindez rajtad áll. Ha egyszer beléptél a pusztinyába, tedd, amit a Lélek mond. Aggodalomra semmi ok. Néha annyira kimerültek vagyunk mentálisan, morálisan és fizikailag, hogy semmit sem tudunk igazán végezni. Kivonulva a pusztinyába egyszerűen csak összerogyunk! Hát, Krisztus karjaiban aludni elég jó ötlet. Semmit sem kell tenned. Csak kapcsolatban lenni Istennel a maga egyszerűségében. Gyakran elhitetem magammal (mivel tele vagyok képzetekkel), hogy azt mondom az Úrnak: , Uram, igyál meg velem egy kávét." Így hát elképzelem, hogy Isten ott van, kávézgatunk, és hosszasan elbeszélgetek vele. Miért is ne? Egy alkalommal, az első pusztinyai napon jó nagyot aludtam, annyira ki voltam merülve. Még Bibliát sem tudtam olvasni. Azt mondtam az Úrnak: , Rendben van, te 67
