Oldal 64 [64]
OCR
A NYUGATI PUSZTINYALAKO kell viseltetnie akkor is (vagy hogy úgy mondjam, kifejezetten akkor), ha nincs ,semmi teendője". Mármost a pusztinyalakónak ez kifejezetten nehéz. Egy pusztinyalakó papnak például teljesen mindegy kell legyen, hogy hány lelki gyermeke van. Nem hagyja el a pusztinyát, hogy , lelki gyermekeket" keressen. Az emberek vonzódhatnak egyik vagy másik pusztinyalakóhoz, és eljöhetnek, hogy beszélgessenek vele. A pusztinyalakó számára teljesen érdektelen kell legyen, hogy ki jön el őt meglátogatni. Nem hív meg senkit, és nem mondja senkinek: , Ó, gyere és látogass meg valamikor." Az ajtó nincs bereteszelve, de ne válogassátok meg, hogy kik jöjjenek el, és nyissanak be! Tegyük fel, hogy valaki beszélget veletek, amikor a pusztinyán kívül vagytok, és az a gondolat ötlik föl bennetek: , Lalán el kéne hívnom ezt az embert a pusztinyámba, ahol jobban tudnánk beszélgetni." Nem, ezt ne tedd, hacsak az illető nem kéri. A kérésnek a másik féltől kell erednie. A pusztinyalakó nem kéri ezt tőlük. Ő békességben van. Válaszol a kérdéseikre, de nem hív meg embereket a pusztinyájába. A lelki vezetőtök vagy valaki elöljáró esetleg megkérheti, hogy mutassátok meg nekik a pusztinyátokat. Ez más. A pusztinyalakó nem hív meg embereket, hogy elvigye öket a pusztinyäjäba. Ti nyissätok meg a szíveteket, hogy befogadjätok, ami Istentöl jön. Ez a hozzäälläs valöszinüleg a leginkäbb feszitö dolog egy nyugati ember számára — hogy ennyire nyilvánvalóan passzív maradjon. Nem könnyű ily módon érzékenynek lenni a Lélek finom működésére. A Lélek nagyon könynyedén mozog, a fuvallatnál is könnyedebben, a levegőnél is könnyebben. Amikor lélegeztek, nem vagytok tudatában a szobában lévő levegőnek. Annyira hozzá vagytok 63
