Seite 38 [38]
A KELETI PUSZTINYALAKÓ
Istennel. Ezáltal emberi látótere némiképp leszűkült, hogy
lelki látótere zavartalanul növekedhessék.
Élelemellátása biztosítva volt, mert általában rendelke¬
zett veteményeskerttel, és halászott egy-egy patakban vagy
folyóban. Fát hasogatott a kályhájába, hogy télen meleged¬
jék. Bizonyos tevékenységekkel foglalatoskodott, például
kosarat font, amiket nem adott el, hanem odaadta a rászo¬
rulóknak.
Emberek jöttek hozzá látogatóba, sokan. Egy orosz
pusztinyalakónak az ajtaján nem volt se zár, se retesz, kivéve
a szél ellen. Bárki bármikor, éjjel-nappal kopogtathatott az
ajtaján. Emlékeztetőül: nem magáért, hanem másokért élt a
pusztinyában. Összekötő hídként szolgált ember és Isten, Is¬
ten és ember között. Isten rajta keresztül beszél, különösen,
amikor az emberek Isten igéjének alamizsnájára szorulnak:
Isten irgalmasságának, gyöngédségének, együttérzésének,
megértésének és megerősítésének alamizsnájára. Kinek ne
lenne ezekre szüksége szinte folyamatosan! A Kelet úgy
tartja, hogy a pusztinyalakó ilyen csatorna, ezért jönnek el
hozzá, és ezért kell folyton elérhetőnek lennie.
Az ételét is meg kell osztania bárki érkezővel. Visszauta¬
síthatják, de a felajánlásnak meg kell történnie. Lehet, hogy
csak egy szelet kenyere van, de félbe fogja törni vagy annyi
részre osztja, ahányan vannak. Ezen különös élet második
jellemvonása a vendégszeretet; bármely pillanatban kész
megosztani, felkínálni mindazt, amije van. A vendégsze¬
retet mindenekelőtt azt jelenti, hogy a pusztinyalakó csak
továbbadja, amit Isten az ő üres kezébe helyezett. Azt adja
teljesen, amije van, és ami ő maga: szavait, munkáját, ételét
és önmagát.
37