Oldal 34 [34]
OCR
A KELETI PUSZTINYALAKÓ mindazokat, akiket hatrahagyott. Folyamatosan odaemeli őket Isten színe elé. Igen, a pusztinyalaké meg kell tanulja, hogyan törődjön, és ne törődjön dolgokkal. Mi más Isten csöndje, mint az Úr beszéde? Az Atya beszél a Fiún keresztül, aki az Ige, a Szentlélek pedig visszhangozza mindkettőjüket. Három az Egyben, és Egy a Háromban. Ezek a férfiak és nők a velük való találkozásért hagynak hátra mindent és mindenkit. Attól a pillanattól fogva, hogy pusztinyájuk megépült, attól kezdve, hogy maguk mögött becsukták az ajtaját, nemcsak ők, de velük együtt az egész emberiség belépett abba a házikóba. A pusztinyalakónak az volt a dolga, hogy az egész emberiségért imádkozzék, hogy könnyeket hullasson, hogy eltűrjön minden kísértést, ami őt, a pusztaságban lakót éri. Értük kellett sanyargatnia a testét, érzük fogadta el az értelmünket meghaladó magányt, ami ugyanakkor, ha egyszer elfogadták, egyáltalán nem valódi magány. Amikor először csukta be az ajtót, belépett az isteni szeretet novíciátusának legbenső lényegébe, mivel Istennek ebben a csodálatos, kivételes, ámulatba ejtő, szépséges, reszkető csöndjében tanulhatja meg felismerni, kicsoda Isten. Isten olyan teljességben nyilatkoztathatja ki magát a pusztinyalakónak, ami ritka. Minél inkább próbálom elmagyarázni a pusztinyát és annak orosz felfogását, annál inkább azon kapom magam, hogy keresem a szavakat. Elképesztően nehéz feladatnak találom, mert amiről beszélek, az annyira idegen a mai nyugati elme számára, különösen az észak-amerikai kontinensen élőknek. Ugyanakkor tudom, hogy a pusztinya válasz, legalábbis egyfajta válasz erre a nyugati kultúrára, ami oly33
