Oldal 26 [26]
PUSZTINYA ÉS PUSZTINYALAKÓ
Nehéz egyszerűen , remete" megnevezéssel hivatkozni
erre a férfira és más pusztinyalakókra, akiket életem során
megismertem. Volt némi különbség. A pusztinyalakó elér¬
hetőbbnek tűnt. Volt benne egy nagylelkű vendégszeretet,
mintha sohasem zavarta volna, ha valaki eljött meglátogatni
őt. Épp ellenkezőleg, az arca maga volt az üdvözlés. Szemei
mintha csillogtak volna az örömtől, amikor vendéget foga¬
dott. Figyelmes embernek tűnt. Szűkszavúnak, de figyelme
mély volt, és az volt az érzésem, hogy megértett. Látszólag
benne öltött testet Szent Ferenc imádsága: vigasztalt, meg¬
értett és szeretett — és nem kért semmit senkitől a maga
számára.
Más módon is elérhető volt. Ha valakinek a faluból se¬
gítségre volt szüksége (például egy gazdának be kellett ta¬
karítani a szénát az eső előtt), elszaladt a pusztinyalakóhoz,
és segítséget kért. A pusztinyalakó azonnal félbehagyott
mindent, és ment a gazdával. Folyton elérhető volt.
A pusztinyalakó általában férfi volt, noha akadtak női
pusztinyalakók is. Néha egyedülállók, néha pedig özvegyek
voltak. Nem mindannyian bírtak műveltséggel a szó szoros
értelmében. Elég gyakran csak egyszerű földművesek voltak,
de általában rendelkeztek azzal, amit , betűvetésnek" hívunk,
azaz tudtak írni és olvasni. De voltak köztük nemesek is.
Azt mondják, hogy az egyik cár, I. Sándor, is elvonult egy
pusztinyába. Sokéves távollétét homály fedi, ez a szóbeszéd.
Oroszországban a pusztinya lakóit szzarecnek hívták
(vagy a nőket szzaricának), ami annyit tesz, hogy , idős",
,bölcs", jóllehet 30-35 éves korukban vonultak pusztinyába,
és nem szükségszerűen voltak korban idősek. Páran már
éltesebbek voltak, olyanok, akik házasságban éltek, felne¬
velték a gyerekeiket, és ezután érezték meg pusztaság iránti
25