168 KECZER GABRIELLA — KOVÁTS GERGELY — RÓNAY ZOLTÁN testület beleavatkozik az intézmény életébe, sőt egyetértési jogával még gátolni is képes azt, és csak egy szűkebb kör látta meg a lehetőséget egyfajta professzionális kontroll vagy legalábbis szempont beemelésének biztosítására (Polónyi 2006; Keczer 2008). A gazdasági tanácsok hatásköreinek bővítésére történtek kísérletek a következő években, de azok többnyire fennakadtak az Alkotmánybíróság szűrőjén. Az utolsó módosítás már a 2010-es kormányváltást követően valósult meg, a kormányzati delegáltak túlsúlyba kerültek a testületben. Mindazonáltal a hatáskörök érdemi módosításának hiányában a gazdasági tanácsok szerepe nem változott jelentős mértékben, a kancellári jogintézmény bevezetésével már kötelező jellege is megszűnt és a 2021-es, a modellváltással összefüggő törvényalkotással e testület meg is szűnt. A 2011-es új és jelenleg is hatályos törvény — a gazdasági tanácsok kiiktatásával — szerkezetét tekintve visszatért a korábbi dichotóm struktúrához, azonban tartalmazott több olyan elemet, amely már előrevetítette, hogy az újkormányzat a korábbinál erősebb befolyásra készül — és mindez az Alaptörvény már eredetileg is szűkítő autonómia felfogásával is összhangban állt (elemzését lásd Kováts, Rónay 2021). Ilyen elem volt a rektorválasztás jogának elvétele a szenátustól vagy a gazdasági főigazgató feletti munkáltatói jogkör teljes egészében miniszteri hatáskörbe utalása. Az első komolyabb változást az állami intézmények életében e vonatkozásban a kancellári jogintézmény bevezetése jelentette, amely először szakított az egyszemélyi vezetés elvével és egy nehezen értelmezhető elv mentén határolta el a két egymással egyenrangú egyszemélyi vezető hatáskörét (Kováts 2016). A logika próbálta követni a korábban már látott akadémiai és gazdasági terület elválasztását: a törvény a ,működésért" a rektort, a ,működtetésért" a kancellárt tette felelőssé számtalan értelmezési nehézséget okozva. A gyakorlatban az intézményekben az akadémiai és nem akadémiai adminisztratív ügyek elválasztásával próbálták meg a vezetői hatásköröket elhatárolni (Rónay 2019), de ez jó néhány intézményben okozott jelentős konfliktust az akadémiai és kancellári terület között. A magyar felsőoktatás (az állami egyetemek és főiskolák) jóformán ki sem heverte a kancellári rendszer bevezetését, amikor megjelent a konzisztórium jogintézménye. A konzisztórium esetében a megelőző stratégiai dokumentumokból" már jól látszik, hogy noha megjelent bennük a társadalmi-gazdasági környezethez való kapcsolódás szempontja, de egyértelműen az autonómia korlátozása és a hatékony állami beavatkozás biztosítása volt a hivatkozási alap (Rónay et al. 2020). A szabályozás szerint a konzisztórium egyetértési jogot gyakorolt a stratégiai, költségvetési és vagyongazdálkodási ügyekben, azaz már nem csak véleményező jogosítványai voltak. A rektor és a miniszterelnök által kinevezett kancellár mel7 Fokozatváltás a felsőoktatásban. A teljesítményelvű felsőoktatásfejlesztésének irányvonalai és Fokozatváltás a felsőoktatásban — középtávú szakpolitikai stratégia 2016.