OCR
12 9 Néprajz és muzeológia rajz klasszikusainak munkásságát vizsgálják. Azokét, akik a magyar néprajzi tárgykutatásban, különösen pedig a múzeumi gyakorlat kialakításában, formálásában a legfontosabb szereplők voltak, még akkor is, ha paradox módon közvetlenül nem mind vettek részt a legfőbb gyűjtemény, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának létrehozásában és munkájában. Jelesül: a fejezetek Huszka József, Herman Ottó, illetve a múzeum munkatársai, Szalay Imre, Semayer Vilibáld, Jankó János és Bátky Zsigmond , néprajzi muzeológiájának" főbb vonásait mutatják be. A , kripta mélyében" folytatott kutatás elsősorban a feltárt részleteket illetően kínál újabb fogódzókat a néprajzi tárgyak s gyűjtemények értelmezéséhez (vö. Fejős szerk. 2000), de egészében és a vizsgálat felfogásmódja alapján a tudománytörténet fentiekben jelzett törekvéseihez kapcsolódik. A kötet tervezete, megközelítése analitikus, leíró és egyben kritikai szemléletű. Az utóbbi megnyilvánul abban is, hogy nem követi a hagyományos tudománytörténet olyan eljárását, amely a nehézségekkel dacoló, azokat legyőző ,nagy elődök" sikerének mértékében értékeli a múlt eseményeit, tudományos nézeteit. A győzelem vagy a vereség retorikáját követő szerzők mindig a tudomány aktuális képe alapján tekintenek a múltra, s nem a kor horizontján vizsgálják a tudomány, illetve az intézmények - jelen esetben: a gyűjtemények, a múzeumok - formálódását. Az ünneplő jelzőkbe csomagolt méltatások mellőzése nem a kezdeményezők lebecsülését jelenti, ellenben azt kívánja hangsúlyozni, hogy , nagy elődök" is hús-vér aktorok voltak, nem pedig héroszok, akik tudományuk alakításában emberként vettek részt, akár rendelkeztek korszakos meglátásokkal, vagy hallatlan energiákkal - s nem kevés ambiciöval —, am esendően, olykor vakon, olykor másokra való tekintet nélkül, vagy épp a lehetőségeket nem felismerve tevékenykedtek. Az egyes tanulmányok az ,dsdket” nem egy hösgaleria alakjaikent rendezik el, hanem a tudományszak alapkérdései újra és újra elvégzendő, szükségszerű újragondolásának értelmében vizsgálják. Ismét és újra: a mai tudománytörténet nem a múlt meghaladott vonásainak leltározására vállalkozik, nem is a kezdetek, az , alapító atyák" ünneplő megidézésére. Célja nem más, mint az alapok, a korábbi állapotok és a jellemző jegyek megértésére való törekvés abban a komplex viszonyrendszerben, amelyben azok kibontakoztak, s folyamatosan változtak.