Page 10 [10]
8 e Néprajz és muzeológia
visszahúzó -— automatizmusok, intézményi korlátok. Már csak emiatt is cél¬
szerű foglalkozni velük. Ezek tudatában a kötet a tudománytörténet, a múze¬
umelmélet, a gyakorlati muzeológia metszéspontján állva a néprajzi múzeum
mint intézménytípus magyarországi kezdeteivel, első pár évtizedével foglal¬
kozik. Sokan, sokféleképpen írtak már minderről (vö. Fejős 2000a: 22-30), mégis
bőven vannak még feldolgozásra váró kérdések, a már ismertnek vélt esemé¬
nyek, összefüggések, kontextusok pedig másként mutathatók meg, máshogy
értelmezhetők a tudománytörténet újabb irányzatainak fényében, mint koráb¬
ban. A könyv ily módon szándékozik újat mondani. Emiatt ismert tényeket is
újramond, de más keretben, illetve újabb összefüggésben értelmezi azokat.
A tudománytörténet egyre inkább minden szaktudomány egyik megha¬
tározó területévé válik, miközben együttes törekvésként a történeti kutatás
külön ágát jelenti. Hagyományosan egy-egy tudományszak történetét a disz¬
ciplína képviselői írták meg. Fizikusok értekeztek a fizika kultúrtörténetéről,
matematikusok a matematikai gondolkodás fejlődéséről, antropológusok vagy
néprajzkutatók szakmájuk kialakulásáról és így tovább. Mindannyian valahol
az antikvitásban fedezik fel az előzményeket, majd onnét vezetik az olvasót
a saját koráig, megmutatva mindazt, ami — véleményük szerint - az épp aktu¬
ális, a , fejlett" tudományszak jellemzőit képezi. Három-négy évtizede a tudo¬
mányok történetének vizsgálatában más jellegű törekvések is kezdtek kiala¬
kulni. Néhány specialista kezén az új tudománytörténet, a science studiesszal
összhangban önálló történeti stúdiumként öltött alakot, amely a tudományra
úgy kezdett tekinteni, mint a múlt bármely más intézményére, eseménysoro¬
zatára - legyen az például a , bizánci egyház" vagy a , harmincéves háború"
— s ennek megfelelően a történetírás szabályai szerint archivális forrásokat ku¬
tattak fel, forráskritikát alkalmaztak, és az adott korszak összefüggésrendjében
elemezték vizsgálatuk tárgyát. Ha van politikatörténet, kultúrtörténet, társa¬
dalomtörténet, akkor ezeken belül szakosodások is előbb-utóbb végbemennek,
lesz egyháztörténet, ipartörténet, munkásosztály-történet, s hasonlóképpen
önállósul a tudományok történetével foglalkozó általános tudománytörténet.
Természetesen ez esetben sem egyszerűen a történettudomány osztódásáról,
szétparcellázódásáról van szó, hanem a specializálódás olyan folyamatáról,
amit új megközelítések, újonnan megfogalmazott elméleti problémák váltanak
ki, illetve a történeti kutatás újszerű kapcsolódásai más tudományos, sőt filo¬
zófiai irányzatokhoz. A tudománytörténet elmúlt évtizedeit új kérdésfeltevé¬
sek, egyre kiforrottabb módszerek jellemzik, amelyek alapján a múlt faggatá¬
sának nem az az értelme, hogy mintegy üdvtörténetként kiemeljük, kanoni¬
záljuk a ma érvényes tudományos felfogásokhoz és intézményes
berendezkedésekhez közvetlenül elvezető előzményeket. Ezt a korábban álta¬
lános, az antropológiatörténész George Stocking nyomán prezentista megkö¬