Oldal 29 [29]
OCR
A „GNÖZISBAN A MEGVÄLTÄS”? 27 tikusa — Maeterlincket követve — kétféle irányvonalat különít el: a csalók társaságát, akik asztalt táncoltatnak (spritiszta szeánszok , rendezői"), és a prófétákat, akik elmélkednek és meditálnak, s olyan irányzatok híveiként bukkannak fel, mint az antropozófia vagy a teozófia. Láthatjuk tehát, hogy ezúttal nem a teljes újgnózis kerül elutasításra, hanem annak csak egy szelete, szenzációhajhászásra alkalmasabb, ,áltudományos" vonulata. Utoljára Schöpflin Aladár nevét említem, aki ugyancsak érinti az újgnózis kérdéskörét a Don Juan estéje című Lenormand-darab elemzése során, melynek magyar fordítója, rendezője és főszereplője egyaránt Ódry Árpád volt. A modern francia dc-áma nagymesterének művét tartózkodva fogadta a Nemzeti Színház közönsége, minek magyarázatát a kritikus abban látja, hogy Lenormand egyszerre túl sok mindent kívánt elmondani. Túl gyakran utalt a legenda motívumaira, valamint Don Juan belső konfliktusainak bemutatásához a pszichoanalízis vívmányait hívta segítségül, amit még némi kortárs miszticizmussal is vegyített: az egyik jelenetben ugyanis a halálba kergetett nők szellemei felvonulnak a ,gaz csábító" előtt, ez a sajátos szellemjárás pedig már a korban divatos spiritiszta szeánszok forgatókönyvét idézi. , Csak a szellemidéző jelenetet érezzük túlságosan valóságszerűnek, olyannak, mint egy riportot egy spiritiszta-szeánszról, ennek összes közismert motívumaival" — jegyzi meg Schöpflin (Schöpflin, 1930, p. 818), s kijelentéséből világossá válik, hogy a spiritizmus egyfelől erősen benne volt a magyar és az európai köztudatban, másfelől a korszak művészeti alkotásai is bőven táplálkoztak belőle — s eponton nem a szellemidézésről általában beszélünk, hanem konkrétan a modern spiritizmus jelenségéről. ÖSSZEGZÉS Összegzésként elmondhatjuk, hogy az újgnosztikus irányvonalak markánsan jelen voltak nemcsak a kor közgondolkodásában, hanem az irodalmi életben és a szépirodalmi művekben is. Nyugatos szerzőink egyaránt foglalkoztak a jelenséggel hol értekező jellegű munkáikban, hol publicisztikai szövegeikben — melyeket más, korabeli lapokban is közöltek, nem csak a Nyugat folyóiratban —, hol pedig szépirodalmi írásaikban. A tanulmányban kiemelt spiritizmus kérdésköre egyfelől szkepticizmusuk kinyilvánítására adott apropót, másfelől humorforrásként is szolgált. Mindezen távolságtartás ellenére tudjuk, hogy élénken érdeklődtek a spiritiszta szeánszok világa iránt, s nem pusztán szatirikus szövegekhez merítettek ihletet belőle. A dolgozatunkban legtöbbet tárgyalt alkotó, Karinthy Frigyes például élete végén — agyműtétjét követően — nem utolsósorban a modern spiritizmus irányvonalának hatására alkotta meg Dante és Madách világát idéző ,menynyei riportját .
