Oldal 29 [29]
A „GNÖZISBAN A MEGVÄLTÄS”? 27
tikusa — Maeterlincket követve — kétféle irányvonalat különít el: a csalók társaságát,
akik asztalt táncoltatnak (spritiszta szeánszok , rendezői"), és a prófétákat, akik
elmélkednek és meditálnak, s olyan irányzatok híveiként bukkannak fel, mint az
antropozófia vagy a teozófia. Láthatjuk tehát, hogy ezúttal nem a teljes újgnózis
kerül elutasításra, hanem annak csak egy szelete, szenzációhajhászásra alkalma¬
sabb, ,áltudományos" vonulata.
Utoljára Schöpflin Aladár nevét említem, aki ugyancsak érinti az újgnózis
kérdéskörét a Don Juan estéje című Lenormand-darab elemzése során, melynek
magyar fordítója, rendezője és főszereplője egyaránt Ódry Árpád volt. A modern
francia dc-áma nagymesterének művét tartózkodva fogadta a Nemzeti Színház
közönsége, minek magyarázatát a kritikus abban látja, hogy Lenormand egyszerre
túl sok mindent kívánt elmondani. Túl gyakran utalt a legenda motívumaira,
valamint Don Juan belső konfliktusainak bemutatásához a pszichoanalízis vív¬
mányait hívta segítségül, amit még némi kortárs miszticizmussal is vegyített: az
egyik jelenetben ugyanis a halálba kergetett nők szellemei felvonulnak a ,gaz
csábító" előtt, ez a sajátos szellemjárás pedig már a korban divatos spiritiszta szeán¬
szok forgatókönyvét idézi. , Csak a szellemidéző jelenetet érezzük túlságosan
valóságszerűnek, olyannak, mint egy riportot egy spiritiszta-szeánszról, ennek
összes közismert motívumaival" — jegyzi meg Schöpflin (Schöpflin, 1930, p. 818),
s kijelentéséből világossá válik, hogy a spiritizmus egyfelől erősen benne volt
a magyar és az európai köztudatban, másfelől a korszak művészeti alkotásai is
bőven táplálkoztak belőle — s eponton nem a szellemidézésről általában beszélünk,
hanem konkrétan a modern spiritizmus jelenségéről.
ÖSSZEGZÉS
Összegzésként elmondhatjuk, hogy az újgnosztikus irányvonalak markánsan jelen
voltak nemcsak a kor közgondolkodásában, hanem az irodalmi életben és a szép¬
irodalmi művekben is. Nyugatos szerzőink egyaránt foglalkoztak a jelenséggel
hol értekező jellegű munkáikban, hol publicisztikai szövegeikben — melyeket más,
korabeli lapokban is közöltek, nem csak a Nyugat folyóiratban —, hol pedig szép¬
irodalmi írásaikban. A tanulmányban kiemelt spiritizmus kérdésköre egyfelől
szkepticizmusuk kinyilvánítására adott apropót, másfelől humorforrásként is
szolgált. Mindezen távolságtartás ellenére tudjuk, hogy élénken érdeklődtek a spi¬
ritiszta szeánszok világa iránt, s nem pusztán szatirikus szövegekhez merítettek
ihletet belőle. A dolgozatunkban legtöbbet tárgyalt alkotó, Karinthy Frigyes
például élete végén — agyműtétjét követően — nem utolsósorban a modern spiri¬
tizmus irányvonalának hatására alkotta meg Dante és Madách világát idéző ,meny¬
nyei riportját .