Oldal 22 [22]
20 ÁRANY ZSUZSANNA
Az esettel foglalkozott többek között René Guénon is A spiritiszta tévedés
című művének — mely elsőként 1923-ban látott napvilágot — A spiritizmus eredete
fejezetében (Guénon, 2004). Nem tudjuk, Karinthy vajon ismerte-e a vele kortárs
metafizikus és misztikus író, filozófus és orientalista működését, miután csak
a Csoda című cikk megjelenése után tíz évvel találunk nyomokat Guénon magyar¬
országi recepciójára vonatkozóan. Elsőként az Erdélyi Helikonban említik nevét
(Szemlér, 1935, p. 631), illetve majd csak az 1940-es években fedezik fel igazán,
nem utolsósorban Hamvas Béla közvetítése révén. Guénon szerint az 1840-es
évtized, amikor a Fox családnál megjelent a szellem, olyan zavaros időszaka volt
a történelemnek, mely táptalajt adott a természetfeletti jelenségekben való hie¬
delmek számára. Maga a szellemjárás egyébként nem számított újdonságnak, az
igazi nóvum a család reakciója volt: a szellemidézés módszerének a felfedezése,
valamint egyfajta performansszá alakítása.
Karinthy számára azonban az igazi csoda a megváltás marad. Meglátása szerint
mind a leíró tudomány, mind a vallásbölcselet arra jut, hogy — szavaival élve —
ssárból vagyunk és sárrá kell válnunk, mert állati származásunk bélyegét viseljük s az
állatok sárból lettek és sárrá változtak ama Törvény szerint. S ba mégis várjuk a csodát,
akkor ezt a valamit, amit várunk, nem magyarázbatjuk másképpen, mint úgy, hogy az
Ember jelt és utasítást kapva valabonnan, megfellebbezte ezt az ítéletet és akarja annak
megváltoztatását" (Karinthy, 1925, p. 64).
A csoda lényege a szabad akarat, valamint az a tény, hogy a jövő nem tükörképe
a múltnak, hanem mindenkor alakítható. Míg Európában az arisztotelészi hagyo¬
mány a meghatározó, s a kereszténység is csak ennek a világszemléletnek része,
addig Ázsiában az okkultizmus — ahogy a nyugatos szerző írja — ,hadd kísérle¬
tezzen tovább a lélekkel, mely eddig még nem váltotta meg a testet" (Karinthy, 1925,
p. 64).
Nem a Csoda azonban az egyetlen írása Karinthynak, melyben spiritisztákat
említ, illetve a túlvilági lét foglalkoztatja. Egyrészt közölt más esszéket is a téma¬
körrel kapcsolatban, másrészt gondolhatunk Mennyei Riport című, 1937-es (egy
évvel a halála előtt, s már az agyműtétje után, az Utazás a koponyám körül című
kötettel közel azonos időben írt) regényére, melynek cselekménye nem más,
mint egy tudósítás a másvilágról. Az esszék közül ezúttal a — Csodához hason¬
lóan szintén a Nyugatban közölt — Van-e túlvilági élet? című 1928-as szöveget
emeljük ki, minek megírásához az apropót egy londoni ankét adta, ahol a cím¬
adó kérdéssel fordultak a szellemi élet vezető képviselőihez. Bár Karinthyt nem
kereste föl senki (nem is Magyarországon végezték a fölmérést), ő fontosnak
tartotta elmondani a gondolatait. Elsőként a felvetés etikai összetevőivel számol,
megjegyezvén: