Seite 36 [36]
OCR
34 +A MAGYAR TARSADALOMFEJLODES HARMADIKUTAS ERTELMEZESEI Remélhetőleg közelebb kerülünk a valósághoz, ha egy nagy hatású szerző koncepcióját nem pszichologizálással, hanem léthelyzetének és nézőpontjának felfejtésével igyekszünk megragadni. Ekképpen inkább azt vizsgálom, hogy milyen társadalmi hatások formálták ezt a társadalomszemléletet. Mi eredményezte azt, hogy a , magyar forradalom" koncepciója úgy akar a társadalom legnagyobb tömbjére építő, átfogó változást hozni, hogy a társadalom vezetésére minden szóba jöhető csoportot alkalmatlannak ítél? A válaszhoz közelebb hozhat, ha visszautalunk a kelet-közép-európai térség társadalomszerkezetének sajátosságaira mint olyan tényezőre, amely Szabó megközelítését is nyilvánvalóan formálta. Ez a megszakítottságokkal terhelt társadalomfejlődés (Benda 1991; 1997), vagy másképpen fogalmazva, a pillanatnyi elhatározások, nyers hatalmi viszonyok (Hajnal 1942; 1988; 1993) alapján formálódó társadalmasulás jelenti azt a viszonyrendszert, amely az egyes társadalmi csoportok mozgásterét kijelöli. Minden bizonnyal a kelet-közép-európai társadalomfejlődéssel függ össze az, hogy a nem a méltányos szolgáltatások rendjén alapuló társadalomszerveződés olyan társadalmi csoportokat hoz pozícióba, amelyek elszigetelt egységekként kisebb csoportszolidaritással jellemezhetők, mint a nyugati régió szervesebben fejlődő társadalmaiban lévők. Mindez egy ,,zsombékokon” ülő társadalmat (Concha 1927) eredményez, ahol a vágyott egység legfeljebb kívülről teremthető meg, s a társadalomfejlődés azokkal a problémákkal terhelt, amelyek az organikus fejlődés nélküli képletekben általában előfordul. Szabó Dezső felfogására ennyiben az a társadalmi környezet hat, ahol a társadalomfejlődés sajátosságai egymástól jobban elkülönülő rétegeket alakítanak ki. Feltehetően ezzel függ össze az is, hogy a társadalom egységének megteremtésére tett erőfeszítések csak az egyes csoportok nézőpontjának hatását tükrözhetik, de maguknak az érintett csoportoknak a képviseletére nem tudnak vállalkozni. Koncepciójának, minden eredetisége mellett, éppen ebben rejlik a buktatója: Szabó Dezsőnek úgy kellene az egész társadalmat magába foglaló reformot megvalósítani, hogy annak jelentős (és a hatalom gyakorlásában jártas) csoportjait nem tudja ebbe az egységbe bevonni. Szabó nemzeti radikalizmusát tehát az jellemzi, hogy az egy olyan , szabadon lebegő társadalmat"? vizionál, amely nem történetiségében létezik valós entitásként, hanem amely csak a radikális átalakulás után tud(na) formát és arcot ölteni. A kelet-közép-európai térség társadalomfejlődésének folyománya tehát az, hogy a folytonosság, az organikus építkezés hiánya sokkal inkább teret ad annak a politikai radikalizmusnak, amely nem az amúgy is képlékeny, a hagyományt kevéssé megtestesítő társadalmi csoportokra akar támaszkodni. Ehelyett társadalompolitikai víziójában a fennálló hatalmi elitekkel szembeni társadalmi átalakulást fogalmaz meg, amely megközelítése szerint a térség hagyományát
