OCR
SZABÓ DEZSŐ SZABADON LEBEGŐ TÁRSADALMA + 31 Szabó Dezső koncepciójában nyilvánvalóan jelentős szerepe van a társadalom terheit viselőkkel való szolidaritásnak. A parasztság azt a népi tömböt jelenti, amely a történelem évszázadai alatt sosem volt tényező, de amelyet tömegessége egyre inkább politikai szereplővé teheti. A népiség gondolatának XIX. századi, inkább szépirodalmi és esztétikai kategóriaként való megjelenése után Szabó Dezső az, aki politikai szereplőként, sőt a társadalmi megújulás alapjaként tekint rá. Tudásszociológiai elemzésem arra irányítja a figyelmet, hogy ez a koncepcióváltás, vagy másképpen a harmadikutas gondolat megszületése, egyaránt tükrözi Szabó osztályhelyzetét és generációs léthelyzetét. A parasztságot középpontba állító társadalmi vízió a tradicionális nemesi társadalomhoz tartozás és a nemzedéki élmény alapján születhetett meg, másfelől ennek a nézetnek a megfogalmazásához a társadalom radikális megújítása érdekében a modern ideológiák (marxizmus, szociáldarwinizmus, evolucionizmus stb.) alapján is tájékozódnia kellett. Ezeknek a tényezőknek egyaránt szerepe van abban, hogy Szabó nem egyszerűen saját szűkebb társadalmi csoportjának ideológiai képviseletére vállalkozik, hanem a társadalom egészét legjobban kifejező, az egész társadalom megújítására képes csoport ideológusává válik. A léthelyzetnek a világlátást formáló jegyeinek a hatása a fentiek mellett más tényezőkben is megmutatkozik. A parasztságot középpontba állító megközelítés (a szociáldemokrata, marxista hagyományhoz hasonlóan) a társadalom többségi csoportját teszi a modern(izálódó) társadalom alapjává. Ez a nézőpont azonban további elméleti és gyakorlati kérdéseket vet fel. Noha Szabó Dezsőt szokás valami hagymázas parasztromantika képviselőjének tekinteni (és ezáltal olyan szerzőnek, aki a romantikus konzervatív alakját testesíti meg — vö. Szabó M. 1989b; Huszár 1984), számára azonban teljesen világos, hogy a parasztság évszázados „tärsadalomalatti” helyzete, a felette álló társadalmi csoportoknak való kiszolgáltatottsága, továbbá a közügyekből való kiszorítottsága nem múlik el nyomtalanul. Szabó tisztában van azzal, hogy a parasztság jelenbeli állapotában nem alkalmas a neki tulajdonított vezető szerepre. Szabó — az akkor kibontakozó zeneetnológiai kutatások legjelesebb alakjaival, Kodállyal és Bartókkal megegyezően" - inkább olyan , tiszta forrást" lát a parasztságban, amely alapja lehet a társadalom saját hagyományát tükröző átalakításnak. A feladat tehát nem egyszerűen az, hogy a felette álló társadalmi csoportok diszkvalifikálásával helyzetbe kell hozni a parasztságot, hanem annak a felismerése a fontos, hogy a lényegi mintázaton, amely a térség hagyományát (és jövőjét) kifejezi, és amelynek jegyei elvileg minden etnikum számára elsajátítható. 15 Feltehetően innen eredhet Bartók Béla elismerése Szabó Dezső iránt. Mindenesetre Bartók is azok között van, akik 1939-ben nyilvánosan köszöntik a 60. születésnapját ünneplő szerzőt (Budai Balogh 1981). Szabó Dezső és Kodály Zoltán barátsága még az Eötvös-kollégium idejére datálódik (Budai Balogh 19822).