OCR
20 +A MAGYAR TARSADALOMFEJLODES HARMADIKUTAS ÉRTELMEZÉSEI perspektívája már határozottan túlmutat a korábbi generációk által kijelölt mozgástéren. A perspektívaváltás sok tényezőből fakad. Ez a nemzedék már a hazai viszonyok alaposabb ismeretével felvértezve értelmezi a magyar társadalmat, és az így nyert társadalomképet immár személyes tapasztalatok alapján tudja ütköztetni a nyugat-európai társadalomfejlődés sajátosságaival. A korabeli, nyugati szellemi irányzatok hatása és azok adaptálása is ennek a generációnak a sajátja. Legfőképpen pedig e nemzedék szellemi ébredésének idejére esik, hogy jelentősebb megkésettséggel, de Magyarországon is bekövetkezik a szellemi nézőpontok, Nyugaton már a XIX. század elején jelen lévő, megkettőződése. A magyar társadalomfejlődés és eszmetörténet sajátossága ugyanis az, hogy a közéleti diskurzust és a politikai elit nézőpontját egészen a XIX. század végéig a liberális nézőpont primátusa jellemzi." Eszmetörténetileg a döntő változás akkor következik be, amikor a hagyományos elit pozícióját megingató agrárválság és a rendi társadalomban nem privilegizált társadalmi csoportok (az ún. , modern polgárság") sikeressége új helyzetet eredményez. A kapitalista átalakulás idején ez hozza magával azt, hogy a hagyományos politikai elit egyes csoportjainak vezetésével kibontakozik az elvi antiliberalizmus politikai képviselete (Szabó M. 1989a). A magyar konzervatív politikai gondolkodás előretörése teremti meg azt az ideológiai dualizmust, ahol a jelen kérdéseire a romantikus konzervatív és liberális racionalista alternatíva fogalmazódik meg immár Magyarországon is." Szabó Dezsőék generációja az első nemzedék, amely ebben a szellemi közegben és a nyugati tapasztalatokkal, eszmékkel felvértezve igyekszik tájékozódni. Ennek a generációnak közös jellemzője, hogy egyaránt reflektálnak a hagyományos nemesi elit és az újsütetű polgárság kettőssége által meghatározott helyZetre és az ország pozíciójára a nyugati társadalomfejlődéshez viszonyítva. Az , új idők új dalaival" jelentkező Ady, a nyugatosok új nemzedéke, a Vasárnapi Kör eszmei radikalizmusa, a Tärsadalomtudomänyi Tärsasäg konzervativjai (pl. Geőcze Sarolta), az anarchoszindikalizmus hazai képviselői (Szabó Ervin, Batthyány Ervin) hasonlóképpen azt a nemzedéki léthelyzetet jelenítik meg, amely új módon fogalmazza meg a politikai közösség képviseletének a kérdését (vö. Nagy 1993a). Az eltérő irányokban a közös nemzedéki tapasztalatokon túl természetesen megjelenik a különböző osztályhelyzetek szerepe. A különbözőségek ellenére a nemzedék tagjai között egyaránt megfogalmazódik a szándék, hogy a kor kihívásaira a korábbi generációkhoz képest radikálisan más választ adjanak és a társadalom integrálódásának kérdését is alapvetően másképp szemléljék. : A XIX. századi magyar konzervativizmus lényegében a kor liberális felfogását követte a társadalmi reform tartalmait illetően. Sajátos jegye nem elvi síkon fogalmazódott meg, hanem a társadalmi reform gyorsaságát illetően (Szabó M. 19892). * A magyar konzervatív hagyomány különböző generációinak megközelítéséről lásd Karácsony András rövid összefoglalóját (Karácsony 2023).