OCR Output

16 + A MAGYAR TÄRSADALOMFEJLÖDES HARMADIKUTAS ERTELMEZESEI

perspektívája mennyiben viseli magán korának eszmeáramlatait, és mennyire
tükrözi azt a sajátos társadalmi pozíciót, amely szellemi ébredését és világlátását
meghatározta. Másfelől arra keresem a választ, hogy a társadalmi hatások, úgy is,
mint a gondolkodás struktúráit meghatározó tényezők, milyen ideológiai pozí¬
ciókat nyitnak meg a kor értelmezői számára. Harmadrészt azt a kérdést fogal¬
mazom meg, hogy ezeken a feltárandó meghatározottságokon túl miben ragad¬
ható meg Szabó Dezső sajátos értelmezése, vagyis mi avatja őt a két háború kö¬
zötti korszak egyik legjelentősebb közírójává, akinek életműve nemzedékek sorát
orientálta.

A tudásszociológiai perspektíva — a társadalmi tapasztalat
történeti átalakulása

A fentiekből kiderül, hogy az elemzésem elsősorban tudásszociológiai kérdése¬
ket feszeget. Kiinduló tézisem tehát az, hogy egy gondolkodási rendszer magán
viseli a társadalmi hatásokat, vagyis az individuális nézőpont mindig a kor
társadalmi viszonyai, vagy szűkebben az osztályhelyzet és más társadalmi ténye¬
zők által meghatározott. Ezt a tudásszociológiai hagyományban (Jerusalem,
Durkheim, Mannheim, Bourdieu, Luhmann stb.) osztott alapvetést alkalmazom
Szabó Dezső szellemi pozíciójának megrajzolásához. Itt elsősorban Mannheim
Károly és Niklas Luhmann tudásszociológiájának belátásaira támaszkodva
igyekszem közelebb kerülni az életmű megértéséhez. A mannheimi tudásszoci¬
ológiai pozíció jelenti az elemzés előzményét. A marxi alapvetésekből kiindulva
(amely a társadalomban elfoglalt osztályhelyzet és a politikai tudat között állít
fel kauzális viszonyt), de azon túllépve, Mannheim amellett érvel, hogy nem
lehet megállni az uralkodó osztályok egyes eszméi érdekekhez kötődésének le¬
leplezésénél, hanem a teljes, összideológiai pozíciókat kell összefüggésbe hozni
a léttel (Mannheim 1996).

A tudásszociológiai nézőpontból kiindulva úgy vélem tehát, hogy az ismeretek
és szemléletformák léthez kötöttségének tételével érvényesebben lehet megragad¬
ni a Szabó Dezső-i politikai perspektívát. Másképp fogalmazva, úgy látom, hogy
a folyamatok jelenkori és történeti alakulását az elméleten kívüli tényezők hatás¬
elemzésének bevonásával tudjuk alaposabban megérteni. A szabói nézőpont dif¬
ferenciáltabb megragadásához ekképpen az szükséges, hogy láthatóvá tegyük,
a társadalomban elfoglalt pozíció milyen sajátos érdekhelyzetet eredményez, és az
milyen perspektívában engedi látni a társadalmi valóságot. Annak vizsgálatára
fókuszálok tehát, hogy ez a — többi léthelyzettől különböző — perspektíva milyen
rálátást enged meg a társadalomra, és milyen - a léthelyzetből fakadó — értelme¬
zést ad a világ kérdéseire.