harmadikutas koncepcióját a társadalmi hatások tükrében vizsgálják. Az élet¬
mű tudásszociológiai elemzése a Szabó Dezsőre ható tágabb és szűkebb társa¬
dalmi tényezőket veszi górcső alá a családi környezettől kezdődően a generációs
hatásokon keresztül a társadalmi csoporthovatartozás befolyásoló szerepéig.
Mindezek az elemzési szempontok segíthetnek abban, hogy a szabói koncepció
jegyeit új megvilágításban szemlélhessük. Ez az értelmezési keret egyúttal
annak megértésében is segíthet, hogy Szabó Dezső miért a magyar parasztság¬
ban látta nemzeti radikális programjának legfőbb társadalmi bázisát. A tudás¬
szociológiai elemzés emellett közelebb hozhat minket a koncepció vakfoltjai¬
nak a felfejtéséhez is.
Meglehetősen ellentmondásos volt Szabó Dezsőnek, a harmadikutas politika
prófétájának a viszonya az őt részben követő, részben vele vitatkozó népi szocio¬
gráfusok táborához. A kötet második fejezete ezt a kapcsolatot szintén a külön¬
böző tudásszociológiai helyzetek, az eltérő társadalmi pozíciók elemzésével vizs¬
gálja. Itt nem csupán a szintén a parasztságot középpontba állító népieknek (Erdei
Ferencnek, Féja Gézának, Illyés Gyulának, Kovács Imrének, Szabó Zoltánnak,
Veres Péternek) Szabó Dezsőhöz fűződő viszonyát rekonstruálom, hanem az el¬
térő helyzetértelmezés okait vizsgálom a különböző generációs pozíciók, illetve
a társadalom részterületeiben betöltött eltérő szerepek mentén. Mindezt abban
a reményben teszem, hogy Szabó Dezső és a népiek közötti ambivalens kapcsolat
okait új nézőpontból értelmezhessük.
A parasztságra alapozott társadalmi reformnak Szabó és a népiek mellett
Németh László volt a legjelesebb képviselője. Az ő elhíresült minőségforradal¬
mának elemzése áll a némethi életmű értelmezésének a középpontjában. Itt szin¬
tén a szerzőre ható társadalmi környezet szerepét vizsgálom, arra keresve a választ,
hogy az miképp formálta a Németh László-i társadalomfelfogást és a reformja¬
vaslatait. Ugyanakkor azt is igyekszem bemutatni, hogy a társadalom tengelyének
tekintett értelmiségnek milyen feladatot szánt a némethi koncepció, és ez az el¬
képzelés miképp kívánta megvalósítani a térség társadalomfejlődését kifejező
reformokat. A tudásszociológiai elemzés másfelől Németh , konzervatív forra¬
dalmänak” érvényeségét kutatja a vele vetélkedő megközelítésekkel való
összehasonlitäsban.
A Németh Lászlóval foglalkozó rész ezen túl a minőségforradalom nagysza¬
bású koncepciójának 1945 utáni utóéletét taglalja. Ebben a fejezetben azt kuta¬
tom, hogy a második világháború zárásának erős cezúrája milyen mozgásteret
adott a némethi koncepció megvalósítására. Az értelmezés itt arra fókuszál, hogy
a jelenig tartó történeti korszakokban mennyire tudott a minőségforradalom
a fennálló viszonyok alternatívájaként megjelenni, és mennyire volt képes a köz¬
gondolkodást formálni. Az életmű hatásának vizsgálata kitér a rendszervál¬
tás utáni időszakra is, bemutatva, hogy a bal- és jobboldali szekértáborok