Oldal 27 [27]
II. Biográfiatörténetek 25
hogy ha a kutató kellően felkészült, akkor az általa vizsgált emberek/csopor¬
tok életének rejtett szabályai tökéletesen feltárhatók (Denzin-Lincoln 1998).
Ebben a szemléletben minden a kutató felkészültségén múlik, s ha az magas
színvonalú, akkor a társadalom törvényszerűségei megragadhatóvá válnak.
Ahogyan fentebb jeleztem, az empirikus társadalomtudományban a poziti¬
vista nézőpontot több kritika érte, s ennek hatására alakult ki a posztpozitivista
álláspont, amely már nagyobb alázattal gondolkodik a világ megismerhetőségé¬
ről. A két paradigma közötti hasonlóság vitathatatlan, s azt is leszögezhetjük,
hogy ma már senki sem tekinti magát a szó eredeti értelmében vett pozitivista
társadalomkutatónak. Ennek , köszönhetően" a szakmai vitákban a két para¬
digma összemosódik, s pozitivizmust vagy naturalizmust emlegetünk olyankor
is, amikor érvelésünkben a posztpozitivista álláspont szerint fogalmazunk. Ez
utóbbi felfogás szerint a rajtunk kívül lévő világ objektív, de azt ma már senki
sem tekinti tökéletesen megismerhetőnek, csak többé-kevésbé. A , tiszta" pozi¬
tivizmussal ellentétben a posztpozitivizmus lényegében lemond a valóság teljes
megragadhatóságáról. Ebben a felfogásban is a kutató bizonyos értelemben
hatalmi helyzettel bír, mert a kutatott társadalom, az emberek, kimondatlanul
ugyan, de alárendelt szerepet játszanak a kutatás során. , A kutató az, aki tudja
és látja az összefüggéseket" elve töretlenül megmarad a posztpozitivizmusban
is. Ez a hatalmi helyzet mutatkozik meg akkor például, amikor a kutatás során a
kutató mindent elhisz a megkérdezett személynek (legalábbis úgy tesz, mintha
mindent elhinne), az adatok feldolgozásakor azonban megkérdőjelezi az elhang¬
zottakat, s az alany állításaihoz képest egy új értelmezést fogalmaz meg. Ezt a
magatartást tekinthetjük hatalmi helyzetnek, távolságtartásnak, a kívülálló
objektivitásának stb. A kutató és a kutatott személy közötti ambivalenciát ez
a paradigma sem tudja feloldani (Guba-Lincoln 1994, Denzin-Lincoln 2011).
A posztpozitivista felfogás mellett megjelent újabb szemléletként a kritikai
elméletek iskolája, amely a történelmi , realizmus" talaján áll. Ez a felfogás ki¬
mondja, hogy a társadalmakban mindig jelen volt és van valamilyen hatalmi
rend, s ez a helyzet a demokráciákban is. A kritikai elméletek szerint a társadalmi
viszonyokat politikai, gazdasági, etnikai és gender típusú egyenlőtlenségek
strukturálják mindig és minden körülmények között. Ezért a társadalom csak
az adott történelmi kor hatalmi helyzetének elemzésén keresztül érthető meg,
amelyben a kutatónak le kell leplezni a mindenkori hatalmi viszonyokat. A kri¬
tikai felfogás episztemológiája (a világ megismerésével kapcsolatos kérdések)
és etikája nem fogadja el a kutató hatalmi helyzetének fenntartását a kutatás
során, törekvésük szerint a kérdezők és a kérdezettek egyenrangú viszonyban
állnak egymással. Ez a paradigma hangsúlyozza és nyíltan fel is vállalja a ku¬
tatási eredmények értékvezérelt voltát, szemben a pozitivista/posztpozitivista
felfogás neutralista törekvéseivel. Ezért a faji, a gender, vagy a gueer elméletek