OCR Output

I.1 A kutatás indokoltsága

ökoszisztéma-szolgáltatások állapotának, mennyiségének és minőségének
romlásában szerepet játszanak.

A szakpolitikai dokumentumokban megfogalmazott intézkedések között
gyakran átfedés van, ami mutatja, hogy a védendő értékek megóvását szolgáló
egyes intézkedések egyszerre több érték védelmi helyzetét is képesek lennének
kedvező irányba fordítani. Ezek közé tartozik a természeti adottságok és az
azokhoz tartozó ellátó ökoszisztéma-szolgáltatásra való alkalmasság megfelelő
figyelembevétele, aminek eszköze különösen a megfelelő művelési ág kivá¬
lasztása, valamint a védelmi célokkal összhangban álló művelési módokra,
talajművelésre való áttérés, a növényvédő szerek alkalmazásának csökkentése,
az integrált növényvédelem megvalósítása, valamint az öntözés racionalizálása.
A dokumentumok azt is aláhúzzák, hogy az értékek védelmére térben és
időben több szinten is szükség van. Az értékek fizikai, földrajzi megjelené¬
sében jelentős eltérések mutatkoznak, és bár van köztük átfedés, az jellemzően
csak részleges. A természetvédelem esetén az élőhely alapú megközelítés az,
ami a leginkább alkalmas a területi lehatárolásra, míg a vizek esetén a külön¬
böző szintű vízgyűjtők, valamint a felszín alatti vízbázisok elhelyezkedése.
Az időbeliségnél pedig a különböző ciklusok a meghatározóak. Ugyanezek
a megállapítások részben igazak a negatív hatótényezőkre, a különböző diffúz
és pontszerű terhelésekre is. Adott ingatlanon használt növényvédő szer
például nem csak azon az ingatlanon okozhat szennyezést, amelyre kijuttatták,
mert a talajerózió más ingatlanokra is elviheti, továbbá a felszíni vagy felszín
alatti vízkészletekbe kerülve jelentős területeken okozhat vízszennyezést, s
ha az így szennyezett vizet öntözésre is használják, akkor további talajszeny¬
nyezést is okozhat, s az agrárélőhelyeket is károsíthatja. A szennyezés negatív
hatása függ a növényvédő szerek lebomlási idejétől, az élelmiszerláncban való
felhalmozédäsätél, mérgezé hatäsätél is. Talaj- és vizszennyezést azonban
nemcsak a növényvédő szerek okozhatnak, hanem minden olyan emberi te¬
vékenység, amely veszélyes anyagokat, különösen a PBT (perzisztens, bioak¬
kumulatív, mérgező) körbe tartozó anyagot használ.

A védelmi cél eléréséhez ezért szükség van arra, hogy a különböző döntési
szinteket úgy határozzák meg, hogy azok egyszerre tudják tekintetbe venni
a védendő értékek és az azokat érő negatív hatások jellemzőit. A fenti doku¬
mentumok - különösen a változtatási javaslatok — alapján az ökológiai rend¬
szerekre, azok eltérő léptékére nem feltétlenül kell a mezőgazdasági tevé¬
kenységekről és azon keresztül a hatásukról döntést hozó gazdáknak tekintettel
lenni, illetve a közigazgatás rendszere, a különböző szervezetek feladat- és
hatásköre sincs feltétlenül azokkal összhangban, ellentmondást okozva az
ökológiai-társadalmi léptékek között. A léptékek közötti eltérés (scale mis¬
match), a köztük lévő összhang hiánya három szempontból is megragadható,
attól függően, hogy mit helyezünk középpontba: a teret, az időt vagy a
funkciót (Cumming et al. 2006). A szakpolitikai dokumentumok alapján az
állapítható meg, hogy a mezőgazdasági tevékenységekkel kapcsolatos

19