E könyv a PPKE Szent II. Janos Pal Papa Kutatöközpont Teremtesvedelmi
Kutatóintézet a Technológiai és Ipari Minisztérium által támogatott kutatási
programjának, a Fenntarthatóság, állóképesség — az éghajlatváltozás és az ahhoz
való alkalmazkodás társadalmi kihívásai című kutatási projekt részeként született
a , Közkiadásból — vagyonvesztés" alprojekt Megállítható-e a mezőgazdasági
támogatások negatív hatása a nemzet közös örökségére? című kutatás eredményeit
összefoglaló zárótanulmányának átszerkesztett és angol nyelvű összegzővel
kiegészített változata. A kutatás 2023 júliusában indult. A 2024. november
végére elkészült zárótanulmány integrálta a kutatás eredményeit értékelő, a
multidiszciplináris megközelítés jelentőségét kiemelő, 2024. szeptember 20-án
tartott műhelyvita résztvevőinek észrevételeit is.
A kutatás megindulását hosszas tervezési munka előzte meg. Ennek során
több alkalommal ültünk le Zlinszky Jánossal és Pulay Brigittával, és vitattuk
meg, hogy milyen kutatási kérdések megválaszolására lesz szükség ahhoz,
hogy a kutatási projekt címében szereplő kérdésre választ lehessen adni. Már
e beszélgetések során is tudtuk, hogy a válasz nem lesz egyszerű és nem lehet
teljes körű, mindenre kiterjedő. A kutatásra mint egy folyamat elindítójára
tekintettünk, s abban bíztunk, hogy a kutatás eredményei hozzájárulhatnak
majd a különböző szakterületek tudományos és gyakorlati szakembereinek
párbeszédéhez természeti tőkénk megőrzése érdekében.
A beszélgetések alatt sokszor felmerült a Ferenc pápa által 2015. május
24-én kiadott Laudato si" (Áldott légy) kezdetű enciklika (a közös otthon
gondozásáról) (Ferenc pápa 2015) és az Alaptörvény rendelkezései közötti
szemléletbeli hasonlóság, amennyiben mindkettő természeti örökségünk
megóvására szólít fel. A kutatási munkaterv kiindulópontja végül az Alap¬
törvény lett. A munkaterv készítésekor abban is egyetértettünk, hogy természeti
örökségünk csak akkor védhető meg, ha többféle szakterület szempontjából
is vizsgáljuk veszélyeztetését. A kutatás munkatervébe ezért került be a kü¬
lönböző kutatóműhelyek munkájának feltérképezése s a kutatási koncepció,
az elméleti keret megvitatása kutatókkal, gyakorlati szakemberekkel, valamint
a kutatási eredmények értékelése, mintegy szakmai lektorálása műhelyvita