Page 104 [104]
OCR
102 " 5. ALKOHOLISTÁK AZ A.A.-BAN Ha élhetek itt némi leegyszerűsítéssel, az A.A.-ban nem az számít, milyen teoretikus definíciót alkotunk a betegségről. A kérdés az, mi működik. Az A.A.-tagok szemében valójában nem a szavakon lovaglás, a fogalmi meghatározások számítanak, az, hogy pontosan mit is kell érteni spirituális betegség alatt. Az számít, hogy az alkoholizmus immár az orvostudomány szerint is betegség, ez pedig segít az alkoholistának átkeretezni helyzetét, elfogadni a tényt, hogy alkoholista. Az számít továbbá, hogy a spirituális jelző utal a betegség pusztán orvostechnikai eszközökkel való kezelésének elégtelenségére és egy mély belső fordulat, metanoia szükségességére, anélkül hogy ezzel a programot bármely valláshoz kötné. És végül döntően az számít, hogy az erre alapozott felépülési program követői élő példája, tanúsága szerint működik. A , spirituális betegség" fogalma a Közösség tagjai számára magától értetődően összefonódik a fizikai és mentális értelemben vett betegségfogalommal, s így bár az orvostudomány főárama a három szint közül a spirituális szintet nem tekinti betegségnek, az alkoholizmus betegség volta az A.A. tagjai számára egyáltalán nem kérdéses. 5.4. Az , alkoholista karakter" Amennyiben az alkoholizmus gyökere a jellem fogyatékosságaiban keresendő, legalább két kérdés felvetődik ezzel kapcsolatosan: 1. Hogyan jellemezhető az alkoholista karakter? 2. Miben különbözik az alkoholista karakter a nem alkoholistától? Visszatérve az önközpontúságra, melyet a , Nagykönyv" az alkoholizmus gyökerének tekint, lényeges leszögezni, hogy ez a fogalom, mint egyik adatközlőm kifejtette, nem azonos az önzéssel. Az önzést a keresztény kultúrkörben bűnnek tekintik, melyhez erkölcsi elítélés társul. Ezzel szemben az A.A. az önközpontúságot nem bűnnek tekinti, hanem hibás működésnek, és nem társít a fogalomhoz erkölcsi elítélést. A hibás működés egyszerűen olyasvalami, amit folyamatosan korrigálni, javítani kell ahhoz, hogy az alkoholista józanon működhessen. Az önközpontúság esetében alapvetően nem arról van szó, hogy valaki másoknak tudatosan kárt vagy hátrányt okozva kívánja önmagát előnyösebb helyzetbe hozni. Az önközpontúság önmagában erkölcsileg semleges, éppúgy lehet önfeláldozó és jóakaratú is, mint önző és gonosz. Végső soron az én és a világ közötti kényes egyensúly felborulását jelenti, azt, hogy az egyén — ahogy adatközlőm fogalmazott, a , túlvezérelt ego" — túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít önmagának, és önmaga körül forog, önmaga dolgaiba túlzottan belebonyolódik, illetve önmagát előtérbe helyezi. A , Nagykönyv" is hasonlóan fogalmaz: ő akar lenni a világ, legalábbis saját világa színjátékának rendezője, s nem éri be a maga kisebb szerepével.
