Page 51 [51]
OCR
3.2. KULTURÁLIS RELATIVIZMUS " 49 a tanult viselkedés mellett a szorongástól való meneküléssel magyarázza az alkoholizmust, amely együtt jár az amerikai társadalom értékváltozásaival és az értékek közötti konfliktusokkal. Elgondolása szerint az alkoholista visszahúzódik az értékkonfliktusos világból, mert nyugalomra, biztonságra és önbecsülésre vágyik. A fentiekhez képest az orvostudományi, epidemiológiai kutatások sokkal inkább objektiváló nyelvezettel, egyetemes összefüggéseket keresve törekednek leírni az alkohol okozta hatásokat, illetve az alkoholizmus kórképét. Úgy tűnik tehát, hogy mint Nagy (2005) megállapítja, az alkoholfogyasztás kutatásában az antropológiai, illetve az epidemiológiai irányokat többé-kevésbé egymással szemben álló, kultúratudományi, illetve pszichobiológiai megközelítésekként tekinthetjük. Az orvostudományi irányultságú kutatók általában , szigorúbbak", az alkoholizmus tekintetében , keményebb" kritériumokat fogalmaznak meg, míg az antropológusok gyakran funkcionalista megközelítésükből adódóan (Room 1984] , megengedőbbek", s erősen kétségesnek tekintik az orvostudomány szerintük túlzott aggályosságát, illetve azt a törekvését, hogy a normális és abnormális ivás közötti határvonalat egyszer s mindenkorra meghúzza (Nagy 2005; Heath 1987). A kultúratudomány és az orvostudomány fentebb felvázolt szembenállását természetesen magát is számos körülmény árnyalja, relativizálja a társadalmilag konstruált jelentések posztmodern világában. Egyrészt az orvostudomány, pontosabban a pszichiátria ugyancsak kitermelte a maga antipszichiátriai mozgalmát, amely felismerni véli a pszichiátriai betegségek, illetve a , drog" mint veszélyes ellenség konstruált, mitizáló voltát (Szasz 2001; 2002). Ugyanakkor napjainkban a pszichiátriai és addiktológiai diszciplínák mainstream kutatásai is egyre inkább kinövik az egyénfókuszú biológiai megközelítést, s az addikció meghatározásában tekintetbe veszik a szélesebb szociális kontextust, akár a , biopszichoszociális rehabilitációról" (Kelemen - Csákiné Király 2004], akár a , kritikai addiktológiáról" (Kelemen — B. Erdős 2004], akár a deviáns viselkedés hatalmilag konstruált voltának hangsúlyozásáról (Rácz 1988) legyen szó. Magában a tudományos nyelvezetben is mutatkozó szemléleti különbségeket mutatja továbbá, hogy amíg a BNO és a DSM-IV diagnosztizálható , betegségről" beszél (ld. a 3.3. fejezetet), addig a WHO kerülni igyekezvén a stigmatizálást, nem betegséget, hanem , alkohollal összefüggő problémákat" és , ártalmas ivást" említ (Rácz 1999: 35.). Ismét másfelől nézve a kérdést, a betegségek, jelen esetben az addikció orvostudományi konstruálása maga is a kultúra része, amely egyszerre vizsgálja a szenvedélybetegséggel kapcsolatos jelenségeket, illetve társadalmi-politikai befolyása révén formálja is a róla kialakított jelentéseket, és ebben a szerepében immár nem annyira a kultúratudományi megközelítéstől eltérő fókuszú tudomány, hanem annak tárgya. Ékes példa erre az antropológia kultúrkritikai szerepének felélesztése iránt támadt igény, egy olyan korban, amikor egyre-másra jelennek meg a média által közvetített legkülönbözőbb, gyakran ellentmondásos, ugyanakkor
