Page 40 [40]
OCR
38 s 2. AZ ALKOHOLFOGYASZTÁSTÓL AZ ALKOHOLIZMUSIG élet, illetve egyéb társas érintkezések kellékeként helyenként meglepően nagy mennyiségben fogyasztották ezeket az italokat a középkori és a kora újkori Európában. Hoffmann Tamás (2001: 322—323.) a XVI. század elejére vonatkozóan például a felső-németországi városok kapcsán fejenként napi 1,3 liter körüli borfogyasztási adatokra hivatkozik, míg Bázelben kevesebb, napi 2-4 dl volt az ätlagos boradag - bár az utóbbi fogyasztási adat úgy jön ki, ha a csecsemőket is beleszámoljuk. Hoffmann említést tesz arról is, hogy mindez általánosságban nem jelentett gát nélküli dőzsölést, hiszen az illendő mennyiséget szokások szabályozták — még ha ezeket nem is mindenki tartotta be. A középkori túlzó, sztereotipizáló leírások a mértékletesen fogyasztó déliekről, és a mértéktelenül vedelő északiakról számoltak be, s az utóbbiakon leggyakrabban a németeket értették. E sztereotípiák, ha nem is vehetők szó szerint, mélyreható kulturális különbségeket tükröznek: míg délen a mértékletesség jelentette a férfiasságot és az erőt, addig északon a minél nagyobb fogyasztási kapacitás. Az ,északiak" ezen beállítottságát a reformáció után teológiailag is megtámogatta a böjtöt elutasító, szabad fogyasztást hirdető protestantizmus (Montanari 1996: 132-137.; Braudel 1985: 237.). Közep- és Nyugat-Európában a XVI. századtól jelentősen nőtt az alkoholfogyasztás. Az átlagos napi fejadag elérhette a másfél-három, néhol esetleg a négy liter bort, illetve a hasonló vagy akár még ennél is nagyobb mennyiségű sört. A XVII. századi Angliában napi három liter sört ittak fejenként — és mivel e becslés számításakor a gyerekeket is figyelembe vették, a felnőttek adagja ennél valamivel nagyobb lehetett (Montanari 1996: 145.). Az alkoholfogyasztas elterjedtségét, illetve tápanyagként való használatát mutatja Hoffmann Tamas szerint (2001: 322.), hogy Itália, Svájc vagy Magyarország egyes tertiletein nem tejjel, hanem higitott borral itattak reggel a gyerekeket. Hozzátartozik mindehhez az is, hogy a középkorban az alkoholt sok helyen gyógyszernek tekintették, így nemritkán a kórházakban is nagy mennyiségű bort itattak a betegekkel. Miután az európai alkimistáknak sikerült a lepárlás ősi technikáját tömény szesz előállítására alkalmazniuk, eleinte az , agua vitae" is csodagyógyszerként terjedt a kontinensen. A XVII. századra azonban már teljességgel elterjedt a gyógyászaton kívüli, mindennapi fogyasztása is, különféle gyümölcspálinkák, melaszból készített rum, gabonapárlatok és likőrök formájában (Montanari 1996: 148.). Ha az alkoholfogyasztás az ókorban gyakran szakrális tevékenységet jelentett, a középkorban pedig a táplálkozás részét képezte, akkor napjaink fogyasztói kultúrájában az alkoholt, bár sok helyütt ma is a táplálkozás része, döntően mégis élvezeti cikként fogyasztják, illetve ünnepek és társas események részeként. Ugyanakkor tovább hordozza a jelentések mindazon gazdagságát, amelyre a , nyugati" kultúrába való több évezredes beépülése során szert tett. Mint , sanguis Christi", lehet az istenséggel való egyesülés misztikus eszköze, ahogy lehet démoni, sőt sátáni erők anyagi manifesztuma, lehet gyógyszer és méreg, illetve lehet az emberi kapcsolatokat, vagy
