Page 38 [38]
36 " 1. BEVEZETÉS
Empirikus kutatásaim nyilvánvalóan eltérnek a fentiektől abban, hogy a
magyar A.A. Közösségre irányulnak, és arról igyekeznek alapvető adatokat
gyűjteni. Közvetlenül a témához kapcsolódó magyarországi etnográfiai előz¬
mények híján ebben a magyar A.A. említett kérdőíves vizsgálatára (Anonim
Alkoholisták 2008], Kelemen, B. Erdős, Csürke és Borst kapcsolódó műveire
(B. Erdős — Kelemen — Csürke 2003; Kelemen — B. Erdős 2004; Kelemen —
B. Erdős — Madácsy 2007; B. Erdős — Kelemen — Csürke — Borst 2011), illetve
Szász (2011) magyarországi A.A.-tagokat megszólaltató interjúkötetére tá¬
maszkodhattam. Közvetett etnográfiai előzményként szolgált ugyanakkor
Rácz és Hoyer (1995) valamelyest rokon terepen, a Jereván-lakótelepi alko¬
hol- és droghasználók körében végzett szociálpszichológiai és etnográfiai
vizsgálatát leíró tanulmánysorozata. Nagy (2015) 12 lépéses programokról
írt doktori értekezése néhány évvel saját kutatásaim után jelent meg.
Az A.A. programjának leírásában jelentősnek tekintem továbbá, és felhasz¬
nálom, illetve továbbgondolom Bateson (1971) rendszerelméleti-kibernetikai
értelmezését, az A.A. nézetei és a protestáns teológia közötti párhuzamok
Antze (1987) által adott elemzését, valamint Turnernek (2002) a szenvedés
kultuszáról adott leírását. Az A.A. mint szervezet szerkezetének és műkö¬
désének értelmezése során az értekezésben szerepet kapnak a communitas
és struktúra turneri fogalmai (Turner 2002), Mary Douglas (2007) tarsa¬
dalom- és csoportosztályozása, Heath C. Hoffmann (2006) A.A.-ban végzett
kutatäsa a csoportkontroll-folyamatokröl, valamint a van Gennep (2007) és
Turner 12002] által elemzett átmeneti rítusok. A Hymes-féle (1975; 1992)
,beszélés neprajza” lenyeges keretelmelet az A.A.-ban zajlö beszédesemények,
különösen a sajätos kommunikäciös szabälyokkal müködö A.A.-gyülesek
leírásának vonatkozásában, melyek egyszersmind szoros összefüggésben
állnak az A.A.-ra irányuló identitás- és narratívakutatással, Cain (1991),
Steffen (1997) és Swora (2001la; 2001b) elemzéseivel, illetve Thune (1977)
fenomenológiai megközelítésével.