OCR
1.3. AZ ÉRTEKEZÉS EMPIRIKUS BÁZISA — MÓDSZERTANI MEGFONTOLÄSOK ® 25 1.3.3. Kérdőíves vizsgálat A terepmunka során folytatott megfigyeléseim, beszélgetéseim, illetve az interjúk során egyre határozottabban jelentkezett számomra az a kérdés, hogy ugyan az A.A. programjának körvonalai jól megismerhetők a Közösség irodalmán keresztül, arról azonban keveset árulnak el e szövegek, hogy magyarországi A.A.-tagok pontosan miként valósítják meg a józanodás programját. A résztvevő megfigyelés és az interjúk pedig, bár részletgazdag adatokat eredményeztek, akár csak óvatosabb általánosítások megfogalmazására sem adtak kellő alapot. Egyre inkább szükségesnek tűnt olyan nagyobb mintából merített, , keményebb" kvantitatív adatok gyűjtése, amelyek a kutatómunka gerincét képezhetik, és amelyek alapján általános megállapítások tehetők arról, hogy a Közösség tagjai , ténylegesen" miként valósítják meg a programot, illetve egyéb tényezőkről. E cél megvalósítása érdekében kérdőíves adatfelvételt végeztem az A.A. 20 éves magyarországi fennállását ünneplő, 2009. július 10-12-én, Pécsen rendezett XV. Országos Találkozóján. (A Kérdőívet Id. a 11. mellékletben.) A vizsgálat, mint említettem, részben arra keresett választ, hogy az A.A. tagjai miképpen valósítják meg a Közösség józanodási programját. Az erre vonatkozó kérdések megszerkesztéséhez használt vezérfonál a Közösség öt ajánlása volt: „Ne igyäl!” ,Járj a gyűlésekre!" , Legyen szponzorod!" „Dolgozz a Lepeseken!” „Vällalj szolgälatot!” A Kérdőív ezek (4. kérdéscsoport) mellett az aläbbi területekre fókuszált: aktív ivási időszak, leállási kísérletek, egyéb addikciók; az absztinencia és az A.A.-tagság időtartama; az A.A.-ba jutás útja; az A.A. ajánlásainak tényleges megvalósítása; vallásosság, spiritualitás, Felsőbb Erő, világnézeti változások; a józanodás kezdetét meghatározó esemény; botlások, visszaesések az A.A.-tagság alatt; józanodást elősegítő tényezők; el nem fogadott elemek az A.A. programjában; . meetingeken kívüli közösségi aktivitások; . sorstársakkal és , normi"-kkal való kapcsolatok; . demográfiai adatok. Syrmnanpunn mm D +