OCR
Bevezetés: A könyvtári rendszer és az olvasmányok változásai egy átmeneti korszakban Erdélyben, ahol a Báthoryak utáni református fejedelmek, illetve a lutheránus német városok művelődésszervező tevékenysége is hasonló eredményeket hozott. Ezt az intézményrendszert azonban a tizenöt éves háború — amikor is a két ország lényegében egyetlen hadműveleti területté vált — jelentős részben lerombolta.? A XVI. és a XVII. század fordulója európai hatalmi játszmáinak érdekes pillanata az, amikor felvetődött a török Európából történő kiszorítása kapcsán a francia és Habsburg megbékélés elvi lehetősége. Iervek születtek, a Pietas Austriaca hangsülyozäsäval, ahogy az Unio Christiana gondolata mentén a felekezeti megbékélésre is. À politikai elméletekben megfogalmazédott keresztény egység,* a protestäns teolögiäban az irenizmus,’ az erkölcsfilozöfiäban — ez idöben meg az erkölcs felvethetö akár a közéleti cselekvésekben is (boldog idők) — a keresztény üjsztoicizmus egyfajta optimizmusra adhattak okot a kortársak körében." A magyar művelődésben mindenesetre egy késő reneszánsz fellángolás mindenképpen megfigyelhető (könyvkiadás, fordításirodalom, magyar nyelvű szépirodalom, építkezések stb.). A poszttridentinus katolikus egyház is kereste a megbékélés formáit, ugyanakkor nem mulasztotta el az ,egység" optimisztikus elképzelésének politikai hangulatát kihasználni." Pázmány Péter sikerei a véleményformáló arisztokrata családfők katolizálásában (például Esterházy Miklós, Batthyány Ádám, Nádasdy Ferenc) nem váltak volna valósággá, ha ők nem bíznak a Magyar Királyság újraegyesítésében egy új európai összefogás által. A vasvári béke (1664) kijózanító lehetett, az ennek folyományaként szerveződő Habsburg-ellenes mozgalom vérbe fojtása, és az ezzel párhuzamosan elindult erőszakos katolizáció, a gályarabperek, illetve a protestáns iskolai intézményrendszer intézményes ellehetetlenítése még inkább. Csehország Mohácsa (a fehér-hegyi csata), a Palatinátus felosztása, majd az europai rendezés (1648) — ebben a Magyar Királyság már nem szerepelt önálló entitásként (Erdély igen) — után felgyorsult annak a birodalmi elgondolásnak a végrehajtása, amelynek elemeit már a XVI. század utolsó harmadától kezdték kidolgozni: a birodalmi közös kulturális kultuszelemek erősítése úgy, hogy az egyes népek helyi kultikus szereplőinek tiszteletét nemzetközivé teszik." A Habsburg-udvar elindult azon az úton, amely a Szent Német-római Birodalom császári címtől való megválásáig vezetett (1806). A Magyar Királyság egyesítése ebben az elképzelésben csak a leendő Habsburg Birodalom részére volt elképzelhető, amíg erre nem készültek 3 A kérdést művelődéstörténeti szempontból Péter Katalin vizsgálta a legalaposabban: PÉTER K. 1984; PÉTER K. 1989; PÉTER K. 2018a. 4 Dyuvara 1914, 126-208. 5 Osszefoglaléan: Uray 1987. ° Eztagondolkodäsmödot körvonalazta KLanıczayTT. 1987, KLanıczay T. 2001.; mai megközelitesben: FörköLı 2019, FörköLı 2021. Legüjabban läsd BEnE, szerk., Magyar sztoikusok, 2024 tanulmänyait. A korszak művelődéstörténetéhez tézisszerű összefoglalásként lásd: SUTTER 1981. Háttérolvasmányként lásd: FAra-FoRGó-HAuG-MORITZ-SCHINDLING, hrsg., Das Trienter Konzil..., 2019. Vö. BENDA K. 1979, HARGITTAY 1987. Schlierbach cisztercita rendházának újjászervezése a Traun-Viertel rekatolizációja után egy jó példa erre: KEPLINGER 2005; KEPLINGER 2008; KEPLINGER 2009. oo. 0 10