OCR Output

II. Gilbert Keith Chesterton - Tevék, amelyek átmennek a tű fokán

azt, amit ő maga úgy fogalmaz meg, hogy ,, a keresztény hit az egyet¬
len olyan vallás, amely Isten mindenhatóságát nem tekinti teljesnek.
Egyedül a Krisztust követő tanítvány érzékelheti, hogy Isten, ahhoz,
hogy teljesen Isten legyen, egyszerre kellett hogy lázadó és király legyen.
Egyedül a kereszténység adta hozzá a Mindenható erényeihez a bátor¬
ságot". Ferenc megértette és élni is tudta ezt, vállalta, hogy a minden
lehetséges életút közül a legkalandosabbat és a legemberibbet válassza,
hogy merjen áthatolni minden törésponton, anélkül, hogy összetörne.
Chesterton elsőként deklarálta azt a radikalitással párosuló konzer¬
vatívan józan hitet, amelyet keresztény gondolkodásként és életvitel¬
ként a krisztusi mintának tekintett, s őt követte ebben Ivan Illich vagy
René Girard is azzal a meggyőződésükkel, hogy az , ortodox? teológiai
hitvalláshoz szükségképpen hozzátartozik a ,,forradalmisag”, az a
radikálisan kritikai gondolkodás és cselekvés is, amely a Krisztus utáni
évszázadok ecclesiáját még jellemezte. A polgári körülmények között
élő angol bölcselő sóvárogva tekint arra az Alverno hegyén bekövet¬
kező fordulatra, amelytől kezdve Ferenc élete átlépett a természet¬
felettibe, amelyben ez az izzó, szellemi intenzitás egyszersmind olyas¬
valakihez tartozik, aki szinte haldoklóként járt, mert már nem volt
önmaga.

Hasonló ellentmondások feszítik másik remekművét, a Jób köny¬
véhez írt bevezetőjét is, merthogy abban egy ízig-vérig racionalista
azonosul Jób kétségbeesett tudáshiányával. Azzal a Jóbbal, aki nem¬
csak azt nem tudja, hogy ki ő maga, de abban sem bizonyos, hogy
érdemes odaáldozni a nyomorúságos emberségünket annak az Isten¬
nek, aki teljesen egyedülálló módon rejtély számára - és a könyv olva¬
sója számára is. Az igazság iránti szenvedéllyel teszi fel Jób a kérdést,
hogy végtére is mi Isten szándéka. Isten azonban, aki az egyedüli való¬
ságos személyisége ennek az iratnak, olyannyira, hogy az ő árnyékában
az ember szinte elszemélytelenül, nem ad választ. Ehelyett kérdések
garmadáját teszi fel, felsorakoztatja Jób szeme előtt a teremtés rejtélyes
lényeit, olyan csodákat, amiken mintha még Ő maga, a teremtőjük is
megrökönyödne. S eközben Jób nemcsak a szenvedés miértjére nem
kap választ, hanem Isten maga és vele együtt ez a világ is sokkal fel¬
foghatatlanabbá, idegenebbé válik számára. És így az olvasó számára
is enigmatikusabb, csodálatosabb lesz, mint ahogyan valaha is gondolta
volna.

37