OCR Output

II. Gilbert Keith Chesterton - Tevék, amelyek átmennek a tű fokán

gái". A Jób könyvéhez írt bevezetőjében arról értekezik, mennyire
magányosak az Ószövetség Krisztus előtt élt hősei, és milyen magányos
Isten maga is, akit a folyamatos elutasítás, félreismerés és ráirányuló
hűtlenség övez. Ezt a majd csak Isten Fiában az újtestamentumi fiúság
által feloldható magányt árasztották már Michelangelo freskói is a
Sixtus-kápolnában (olasz nevén: Cappella Sistina), amelyek feltehető¬
leg Chestertont is megihlették. Horst Bredekamp így értelmezi őket:

5 A Sistina lunettái és saroksüvegei huszonnégy képmezőjének összbenyo¬
mása újabb és újabb jelenetekben arra a megváltatlanságra mutat rá, amely
az emberiséget az Üdvözítő megszületése előtt uralta: ezek a jelenetek mind
a szétziláltságról, az ürességről és az elmagányosodásról tanúskodnak,
s egyedi módon kínálnak fel lehetőséget az együttérzésünkre."

Isten és ember elidegenedésének e végtelen magányát Chesterton sze¬
rint először Jób Istenhez intézett kérdészuhataga töri át, amelyre Isten
maga is egy kérdéssel válaszol: , Ki vagyok én?? Ez azonban akkor és
ott még a megismerhetetlenbe, a kiismerhetetlenbe vezet, amelybe majd
csak a Világ Világossága világít be, aki egyben ki is szabadítja az em¬
bert az őt övező magány rabságából.

31