Oldal 25 [25]
OCR
MÉRTÉK azt, hogy végre a gonosznak nyoma se legyen már. Hallotta, énekelte a zsoltárossal: , Mert a gonosztevők kivágattatnak, de akik az Urat várják, öröklik a földet. Egy kevés idő még, és nincs gonosz, nézed a helyét, és nincsen ott” (Zsolt 37,9-10). Amennyire folklorisztikusnak, a gyermekeknek irt mesekönyvnek tűnik olykor a Jónás könyve, olyan filozofikus mélységei sejlenek fel," amit elsősorban a költők és a művészek érzékeltek benne, főleg azok, akiket Jónásban a haraggal telt, kétlelkű, az igazságosságért perlő próféta alakja ragadott meg, egy olyan prófétáé, akinek elege van már a látott, hallott, tapasztalt gonoszságból, aki úgy gondolja, nincs pardon: amit vet az ember, azt kell learatnia végül. A haraggal telt Jónást festette meg Michelangelo Buonarroti is a Sixtus-kápolna nagy prófétáinak sorában." Ismeretes, hogy a kápolna mennyezeti boltozatának fülkéiben az Ószövetség hét prófétáját láthatjuk, Ézsaiást, Ezékielt, Jeremiást, Zakariást, Dánielt, Jóelt és Jónást, valamint az antik világ öt jósnőjét, az úgynevezett szibillákat, akik a kora keresztény hagyomány szerint (Justinus Martyr, Lactantius, Augustinus stb.) megprófétálták a megváltó eljövetelét, s hirdették az idők végén a világ Isten általi megítélését. Amiképpen Celanói Tamás az egész európai kereszténységben elterjedt himnuszában, a Dies iraeben írja: „Dies irae, dies illa Solvet seclum in favilla Teste David cum Sibylla.” Egy szinte sokkoló analógiával él a fentebb említett könyvében Klaus Heinrich, aki Jónást Parmenidésszel, az 1. e. 5. század első felében iskolát alapító eleai bölccsel rokonítja. Nem mutat azonban rá a meglátásom szerint talán egyetlen megvonható párhuzamra: Parmenidész is, akárcsak Jónás, örök és változhatatlan, statikus isteni hatalomnak tekintette az igazságosságot és a jogosságot. A filozófust ez a két istennő, Diké és Themisz vezeti az éj és a nappal mennyei kapujához, oda, ahol , az Igazság jólkerekített, megingathatatlan szíve? található. Lásd Hermann Diels: Fragmente der Vorsokratiker: Griechisch und Deutsch, szerkesztette Walther Kranz, 14. kiadás, Hildesheim, Weidmann, 2023, 1, 29-30. " "Többek között Charles de Tolnay visszautasítja azt, hogy Michelangelo a haragvó Jónást festette volna meg, noha Ollivier és Steinemann mellett Carl Justi Michelangelo-monográfiája is ezt az álláspontot képviselte. Tolnay csatlakozik Burckhardthoz és Grimmhez, akik szerint ez a Jónás éppen a hal gyomrából szabadul. 23
