Page 25 [25]
MÉRTÉK
azt, hogy végre a gonosznak nyoma se legyen már. Hallotta, énekelte
a zsoltárossal: , Mert a gonosztevők kivágattatnak, de akik az Urat
várják, öröklik a földet. Egy kevés idő még, és nincs gonosz, nézed a
helyét, és nincsen ott” (Zsolt 37,9-10).
Amennyire folklorisztikusnak, a gyermekeknek irt mesekönyvnek
tűnik olykor a Jónás könyve, olyan filozofikus mélységei sejlenek fel,"
amit elsősorban a költők és a művészek érzékeltek benne, főleg azok,
akiket Jónásban a haraggal telt, kétlelkű, az igazságosságért perlő
próféta alakja ragadott meg, egy olyan prófétáé, akinek elege van már
a látott, hallott, tapasztalt gonoszságból, aki úgy gondolja, nincs par¬
don: amit vet az ember, azt kell learatnia végül.
A haraggal telt Jónást festette meg Michelangelo Buonarroti is a
Sixtus-kápolna nagy prófétáinak sorában." Ismeretes, hogy a kápolna
mennyezeti boltozatának fülkéiben az Ószövetség hét prófétáját lát¬
hatjuk, Ézsaiást, Ezékielt, Jeremiást, Zakariást, Dánielt, Jóelt és Jónást,
valamint az antik világ öt jósnőjét, az úgynevezett szibillákat, akik a
kora keresztény hagyomány szerint (Justinus Martyr, Lactantius,
Augustinus stb.) megprófétálták a megváltó eljövetelét, s hirdették az
idők végén a világ Isten általi megítélését. Amiképpen Celanói Tamás
az egész európai kereszténységben elterjedt himnuszában, a Dies irae¬
ben írja:
„Dies irae, dies illa
Solvet seclum in favilla
Teste David cum Sibylla.”
Egy szinte sokkoló analógiával él a fentebb említett könyvében Klaus Heinrich,
aki Jónást Parmenidésszel, az 1. e. 5. század első felében iskolát alapító eleai bölccsel
rokonítja. Nem mutat azonban rá a meglátásom szerint talán egyetlen megvonható
párhuzamra: Parmenidész is, akárcsak Jónás, örök és változhatatlan, statikus isteni
hatalomnak tekintette az igazságosságot és a jogosságot. A filozófust ez a két istennő,
Diké és Themisz vezeti az éj és a nappal mennyei kapujához, oda, ahol , az Igazság
jólkerekített, megingathatatlan szíve? található. Lásd Hermann Diels: Fragmente der
Vorsokratiker: Griechisch und Deutsch, szerkesztette Walther Kranz, 14. kiadás,
Hildesheim, Weidmann, 2023, 1, 29-30.
" "Többek között Charles de Tolnay visszautasítja azt, hogy Michelangelo a
haragvó Jónást festette volna meg, noha Ollivier és Steinemann mellett Carl Justi
Michelangelo-monográfiája is ezt az álláspontot képviselte. Tolnay csatlakozik Burck¬
hardthoz és Grimmhez, akik szerint ez a Jónás éppen a hal gyomrából szabadul.
23