OCR
60 | RopoLYI LÁSZLÓ — SZEGEDI PÉTER A filozófia fél évszázada az ELIE TTK-n Az ELTE"! Természettudományi Kara (TTK) 1949-ben jött létre az egyetem természettudományos oktatást végző egységeinek a Bölcsészettudományi Karból való kiválásával.? Ez az esemény lényegében egybeesett a felsőoktatási intézményekben az 1949/50. tanévben bevezetett kötelező tantárgy, a marxizmusleninizmus oktatásának elindításával.? , A marxizmus-leninizmus alapjai (SZKP története) és a politikai gazdaságtan mellett la tudományegyetemeken] megkezdődött a dialektikus és történelmi materializmus oktatása is. A marxizmus-leninizmus oktatás irányítására 1950-ben a budapesti tudományegyetemen központi marxizmus-leninizmus tanszéket szerveztek, majd 1952-től a nagyobb egyetemeken külön tanszékek létesültek." Ilyenformán valamiféle filozófiai ismeretek intézményes formában való oktatása az ELTE TTK-n a kar 1949-es létrejöttétől folyt. Egészen 2016-ig — amikor a kar dékánjának és tanácsának kezdeményezésére az oktatást akkoriban végző Tudománytörténet és Tudományfilozófia Tanszék megszüntetésével az egyetem véget vetett ennek a gyakorlatnak." Ebben a tanulmányban a filozófiának az ELTE TTK-n való művelését tekintjük át, mindenekelőtt a karon 1968 és 2016 között filozófiai tárgyak oktatásával és filozófiai kutatásokkal foglalkozó - változó szervezeti keretek között működő - intézmény tevékenységére fókuszálva. A közel ötven év alatt a szóban 1 A mai Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) korábban hosszú ideig viselte a Budapesti Tudományegyetem nevet, 1921-től Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemnek hívták, Eötvös Loránd nevét 1950-ben vette fel. ? Priszter Szaniszló (szerk.): Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának története, 1635-1985. ELTE, Budapest, 1991. 3 Ladányi Andor: , A felsőoktatási politika négy évtizede (II)." Felsőoktatási Szemle, 34. évf., 1985/2, 73-85. 4 Uo. 81. ° Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának a 2016. március 7-i ülésen meghozott határozatai. XXXI/2016. (III. 7.) Szen. sz. határozat az ELTE Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet 3.f. sz. melléklete, a Természettudományi Kar Szervezeti és Működési Szabályzatának elfogadásáról.