OCR
40 ] TURBUCZ PÉTER hogy művei aláírásánál 1930-tól elhagyta nemesi előnevét. Végezetül röviden jelezte, hogy több tanút is meg tud nevezni, aki az 1944 utáni, az üldözöttekkel szembeni magatartását tanúsítani tudja." Ezzel arra utalt, hogy számos zsidó személynek segített (Szondi Lipót, Mérey Ferenc, Hermann Imre stb.), továbbá okiratot is hamisított, hogy ne kelljen kiürítenie és elhagynia Intézetét. Ez utóbbi tettéért rövid időre elveszítette állását. A dolognak csupán azért nem lett komolyabb következménye, mert második felesége Imrédy Béla unokahúga volt. Náciellenes magatartását Kornis Gyula, Lelkes István, Steif Antal, Jávorszky Imre és mások is igazolták." Dacára a kimerítő válaszoknak a Bizottság feddésre ítélte. Nem csoda, hogy ezek után a , demokratikus magyar világgal" megbékélni nem tudó, közismerten angolbarát Schiller - egy rövid romániai kitérőt követően"? - az Egyesült Államokba távozott, s ott halt meg 1949-ben síbalesetben.?? Kari mendemondák szerint távozása mögött állt az is, hogy nem kívánt együtt dolgozni Révész Gézával, akinek hazahozatalán két éven keresztül Kornis és Hajnal is dolgozott. Mint ismeretes Révész hazacsábítása végül nem sikerült, ellenben adott egy tájékoztatást, hogy kikkel kellene ujjászervezni a lélektani tanszéket, amin Schiller neve csak feltételesen szerepelt. Ezt annál inkább sérelmezhette, mivel 1939-ben a Columbia Egyetemre is meghívták vendégtanárnak, csak a háború miatt már nem tudott elutazni. Noszlopi László Pauler Ákos javaslatára 1933-ban lett magántanár. 1935-ben etikatörténeti jogosítványát kiterjesztették a lélektan és metafizika tárgykörre is.'?! A Pantheon Irodalmi Intezet felügyelöbizottsägi tagjakent Kornishoz hasonlöan külön nyilatkozatot is tennie kellett. E szerint titkos tagja volt a Polgäri Radikälis Pärtnak, melyben igazgatötanäcsi feladatokat vegzett. E mellett elöadta, hogy szärmazäsa miatt 1940-ben Szendy Käroly polgärmester 12 a HU BEL, XVII.1658. c. Igazoló Bizottsági jegyzőkönyvek 1945-1946. X. ülés, 1945. augusztus 1. HU BEL, XVII.1658. c. Személyzeti Nyilatkozatok A-L, Harkai Schiller Pál. HU ELTEL BIK, 8/b. Dékáni Hivatal iktatott iratai, 674/1945-46. Schiller Pál szabadsága; Uo. 870/1945-46. Schiller Pál szabadsága; Uo. 774/1947-48. Schiller Pál szabadsága; A romániai kitérő apropója abban állt, hogy Bolyai Tadományegyetem meghívta Schillert a lélektan ny. r. tanárának, amit érthető mód nem utasíthatott vissza 129 Hanák T.: i. m. 235; Mátrai L.: Műhelyeim... 90. 130 HU ELTEL, 8/a. 38. A Budapesti Kirälyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1933. június 1.; HU ELTEL, 8/a. 39. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1933. szeptember 11. HU ELTEL, 8/a. 41. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1935. október 23. 12 S 12 œ S Ha w a