Bartókot az Igazoló Bizottság 1945. augusztus 8-án, a tizenharmadik ülésén
igazoltnak mondta ki." Ugyan a Műegyetem közgazdasági tanszékén, majd
a református teológián állást kapott, fokozatosan , szellemi számkivetésbe" ke¬
rült, s amellett, hogy nem taníthatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen
1950-re a tudományos életből is teljesen kiszorították."
A III. filozófiai tanszék és
a Lélektani Intézet oktatói
Amíg az első két filozófia tanszék hellyel-közzel állandó professzoratúrával ren¬
delkezett, addig a húszas évek végén visszaállított III. filozófiai tanszék a hábo¬
rú végéig betöltetlen maradt, s helyettesítéssel oldották meg a működtetését. Ez
a feladat a harmincas évek elején Dékány István és Bognár Cecil között oszlott
meg, majd 1937-től Dékány mellett Harkai Schiller Pálra hárult."
A történetfilozófus és szociológus Dékány István 1922-ben habilitált a buda¬
pesti tudományegyetemen, "" ami ettől kezdve 1945-ös elbocsátásáig munka¬
helye volt. 1932-ben Pauler javaslata alapján elnyerte a rendkívüli tanári címet,
tíz évvel később pedig Brandenstein Béla javaslatára és Kornis Gyula támoga¬
tásával nyilvános rendes tanárrá nevezték ki az újonnan felállított szociológiai
vagy más néven Társadalomelméleti Tanszékre." A kari jegyzőkönyvek tanú¬
sága szerint saját tanszéke vezetése és a III. filozófiai tanszék helyettesítése
mellett 1944 decemberéig ellátta az általa alapított Társadalomtudományi In¬
tézet igazgatói teendőit is."
Dékány az ostrom előtt ideiglenesen elhagyta Pestet, ezért távollétében a Kar
az Intézet vezetését Lelkes István dékáni titkárra bízta. Igazolóbizottsági nyilat¬
kozata szerint egyetemi előadásaiban nem foglalkozott politikával, munkáiban
104 HU BEL, XVII.1658. c. Igazoló Bizottsági jegyzőkönyvek 1945-1946. XIII. ülés, 1945. augusztus 8.
105 HellJ.- Lendvai L. F.- Perecz L.: i. m. I. köt. 88; Mariska Zoltán: A filozófia nevében. Mikes International,
Hága, 2003, 109.
HU ELTEL, 8/a. 43. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudomá¬
nyi Karának ülései, 1937. szeptember 10. és december 10.
HU ELTEL, 8/a. 27. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudomá¬
nyi Karának ülései, 1922. június 1.
HU ELTEL, 8/a. 38. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudomá¬
nyi Karának ülései, 1932. november 5.; HU ELTEL 8/a. 48. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter
Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1942. szeptember 11.; Működéséről röviden
lásd Saád József: , Társadalomtan - szociológia helyett: A két világháború közötti katedra-szociológia
és Dékany Istvan tarsadalomelmélete.” Vildgossdg, 26. évf., 1985/1, 36-37; Huszár Tibor: , Hajnal István
és a magyar szociolögia intezmenyesülese.” Valösäg, 36. evf., 1993/6, 40; Hanak T.: i. m. 262-263.
HUELTEL, 8/a. 48. A Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudomá¬
nyi Karának ülései, 1942. október 27.