áldoznának fel semmi lényegeset a fogyasztási szokásaik megváltozta¬
tásával, hogy kevesebb kárt okozzanak.
Közösségi befektetőnk arra is rájön, hogy a közgazdaságtan, ameny¬
nyiben helyesen alkalmazzák, tükrözi az erkölcsi normákat, és az ag¬
godalmainak kifejezésére alkalmas nyelvezettel látja el — ellentétesen
azzal, amit éveken át hallott. Amint megérti mindezt, sérelmezni fogja
kormánynál, hogy az a gazdasági siker félrevezető mutatójára támasz¬
kodik, következésképp rosszul kezeli a gazdaság eszközeit. Arra fogja
kérni a gazdasági és pénzügyminisztériumot, magyarázzák meg, példá¬
ul, hogy közgazdászaik miért nem foglalják bele a természeti tőke szám¬
viteli értékét az általuk értékelt befektetési projektekbe vagy az általuk
támogatott politikákba. Arra fogja kérni a kormányt, magyarázza el,
hogy miért nem tesz többet a globális pénzügyi rendszer megjavításáért,
amely az előző évben a világ 50 legnagyobb bankjának engedélyezte,
hogy több mint 2,6 trillió dollárnyi hitelt és egyéb forráskihelyezést
nyújtson olyan szektorok számára, amelyek káros hatást gyakorolnak a
biodiverzitásra (erdőgazdálkodás és mezőgazdaság).
Ezután észrevételeivel a közösségéhez fordul. Azt reméli, hogy ha
a polgárok összefognak, akkor nemcsak a kormány, de az egész világ
is oda fog figyelni. Meggyőződése lesz, hogy az örök éberség lehet az
az ár, amelyet a szabadságért fizetnünk kell, azonban ez a szabadság
értelmetlennek bizonyul majd, ha nem vagyunk képesek meggátolni a
Természet teljes kimerülését.