OCR Output

6. Nem fenntartható gazdasági fejlődés

I= Ny/x > G(S) (1)

A 10. és 11. ábrák rámutatnak, hogy Ny korábban soha nem
látott mértékben növekedett az elmúlt évtizedekben; a 9. ábrából
kiderül, hogy § csökkent az utóbbi évtizedekben, és az MA (2005)
és IPBES (2019) tanulmányok igazolták, hogy G szintén csökkent
az utóbbi évtizedekben. A Global Footprint Network szerint az I
és G közötti szakadék egyre szélesebbé vált az elmúlt évtizedekben,
egészen addig a pontig, ahol I G-hez viszonyított aránya 2019-ben
1,7 volt. Az elmúlt évtizedekben S csökkent, dacára annak, hogy
az Iés G közötti különbség nőtt. A modern gazdasági növekedés
jellegét kutató, itt összegyűjtött becslések tudatában már feltehetjük
a kérdést, hogy az ENSZ 2030-ra kijelölt fenntartható fejlődési
céljai valaha is megvalósíthatóak voltak-e.

Egyszerű gyakorlatként tegyük fel, hogy a globális GDP kons¬
tans árak mellett továbbra is bővülni fog, méghozzá az 1970 óta
eltelt időszak éves átlagos ütemében, 3,4%-kal. Managi és Kumar
(2018) becslése szerint az egy főre jutó globális természeti tőke ér¬
téke 1992—2014 között 4096-kal csökkent. Ez éves szinten 2,390-os
csökkenést jelent." Azonban ebben az időszakban a világ népes¬
sége körülbelül 1,196-kal növekedett. Ebből az következik, hogy
§, a természeti tőke állományának értéke éves szinten (2,3—1,190
=) 1,2%-kal csökkent. Mivel nincsenek becslések a G-függvény
formáját tekintve, az egyszerűség kedvéért feltételezzük, hogy G
arányos §-sel. Tehát G-ről is feltehetjük, hogy évi 1,2%-kal csök¬
kent. Ahogy az előzőekben láttuk, a GFN becslése szerint I/G
1-ről 1,7-re emelkedett 1970 és 2019 között, ami azt jelenti, hogy
átlagosan évi 1,1%-kal növekedett. Az Ny, G és [Ny/a]/G értékek
változásának éves százalékára irányuló becslések lehetővé teszik a
számunkra, hogy megállapítsuk, hogy « évente 3,5%-kal nôveke¬
dett az 1992 és 2014 közötti időszakban.

Tegyük fel, hogy szeretnénk egyenlőséget teremteni Ny/x és G
között 2030-ra, vagyis tíz év alatt csökkenteni szeretnénk Ny/x
G-hez viszonyított arányát a jelenlegi 1,7-ről 1-re. Ehhez arra lenne
szükség, hogy az Ny G-bez viszonyított aránya évente átlagosan

megbecsülhetőek az N és y közötti átváltások (trade-off) a gazdasági fejlettség kü¬
lönböző szintjein. Dasgupta és Dasgupta (2021) a modellre alkalmazható egyszerű
módszereket dolgoztak ki az NM és y közötti, a fenntartható fejlődéssel összhangban
lévő átváltások számítására.
Az érdeklődő olvasó, ha úgy kívánja, végigkövetheti az aritmetikai lépéseket a
Jelentés megfelelő szövegdobozában.

63