OCR Output

Bevezetés

vel 1999-ben Milerrel közösen létrehoztuk a Dél-Ázsiai Fejlesztési és
Környezeti Gazdasägtani Hälözatot (Network for Development and En¬
vironmental Economics, SANDEE), és ezzel egy idében elinditottuk az
Environment and Development Economics (Cambridge University Press)
(Környezet- és fejlesztés-gazdaságtan) c. folyóiratot. A célunk az volt,
hogy ne csak bátorítást, de pénzügyi segítséget és egy nyugati folyóiratot
is kínáljunk a fejlődő országokban dolgozó egyetemi tanároknak, akik
ezen a fórumon megjelentethetik kutatási eredményeiket. Nem sokkal
később segíthettünk kelet- és dél-afrikai, valamint dél-amerikai kollé¬
gáknak saját hálózataik létrehozásában."

Milerrel további támogatást kaptunk. Ezúttal Miguel Virasoró¬
tól, a Iriesztben működő Abdus Salam Nemzetközi Elméleti Fizikai
Központ (Abdus Salam International Centre for Theoretical Physics,
ICTP) igazgatójától, aki 2001-ben felkért minket, hogy dolgozzunk
ki az ICTP-n egy ökológiai gazdaságtan programot. Felhasználtuk az
alkalmat, hogy a Központba meghívjuk az újonnan kiépített hálóza¬
tainkban részt vevő közgazdászokat, hogy a folyóirat szerkesztőségi
tagjainak támogatásával előkészíthessék eredményeiket a publikálásra.
A Jelentésre erős hatást gyakorolt az ezekben a hálózatokban tevékeny¬
kedő kollégák munkáinak gazdagsága.

A biodiverzitás gazdaságtana megköveteli a helyi társadalmi és
ökológiai sajátosságokra fordított figyelmet. A társadalmi tőke elgon¬
dolásával és annak ökológiai gazdaságtani vonatkozásával az Ismail
Serageldin által a Világbank Fenntartható Fejlődési Alelnöksége kere¬
tében, az 1990-es évek közepén létrehozott tanácsadó testület számára
kétévenként egybehívott , elmélkedő napok" alkalmával ismerkedtem
meg." A tárgyban a SANDEBE által a megalapítása óta szervezett éves
oktatási workshopokon mélyedtem el a társelőadókkal — Rabindranath
Bhattacharya, Randall Bluffstone, Enamul Haque, Karl-Göran Mäler,

7 Kelet- es Del-Afrikai Eröforräs-elszämoläsi Hälözat (Resource Accounting Network

for Eastern and Southern Africa, RANESA), az Afrikai Környezetgazdasägtan &s
Politika Központ (Centre for Environmental Economics and Policy in Africa, CEE¬
PA), Pretoria; a Dél-Amerikai és Karib-térségi Környezetgazdaságtani Társaság
(Latin American and Caribbean Environmental Economics, LACEEP) és a Trópusi
Mezőgazdasági Kutató és Felsőoktatási Központ (Zropical Agricultural Research and
Higber Education Center, CATIE), Costa Rica. A SANDEE székhelye Katman¬
duban, az Integrált Hegyvidék-fejlesztés Nemzetközi Központjában (International
Center for Integrated Mountain Development, ICIMOD) kapott helyet.

A Panel beszámolói a P. Dasgupta és I. Serageldin által szerkesztett Social Capital:
A Multifaceted Perspective c. kiadvanyban jelentek meg (Washington, DC: World
Bank, 2000).

21