Oldal 205 [205]
OCR
FÜGGELÉK esszenciáját akarjuk megragadni, nem vagyunk könnyű helyzetben. Érdekes, hogy a rendezők, akik nálunk dolgoztak, magyar színészekkel, kiemelték, hogy a magyar színészekkel egészen különleges élmény dolgozni, mert megvan bennük az a fajta keleti temperamentum, szenvedélyesség, ami mondjuk az orosz, a grúz kultúrákra jellemző. Ugyanakkor van bennük egyfajta európai intelligencia is. Ennek kettőssége, ennek ötvözete adhat például egy különleges megszólalási módot a színpadon. Az általam felsorolt színházi kultúrákban voltak olyan nagy egyéniségek, akik egyfajta rendszerbe foglalták az adott színházi gondolkodás módszereit. Magyarországon is történtek erre kísérletek, Németh Antalt, Hevesi Sándort, Ruszt Józsefet említeném. De a magyar színházi esztétika kidolgozása még előttünk van, és ez egy nagyon izgalmas perspektíva. VE: A nagy színházcsinálók óhatatlanul kerülnek közel az archaizmushoz. Azok a megnyilvánulások, amelyek leásnak a mélybe, egy irányba viszik a színházi alkotókat. Nyilván a saját nyelvükön történő folyamatok által viszik őket előre, de a lényegük ugyanaz. Az én nagy kérdésem a színházművészettel kapcsolatban ma az, hogy az a vertikális szál, amit ma megélünk és amit a kortárs magyar dráma képvisel, hogyan dolgozhatja fel az archaizmust. Számtalan utalás esett Mejerholdra, Grotowskira, Artaud-ra. Van bennük valami közös, ez igaz, viszont az ő nyomdokaikban haladás csak addig van érvényben, amíg valami kis leágazódás el nem visz tőlük más irányba. Szerintem a fontos az, hogy ezt a furcsa kis leágazódást megtaláljuk. Ezért nagyon tanulságos Vidnyánszky színháza, mert eredeti gyökerekből próbál táplálkozni, még akkor is, ha ezzel párhuzamosan az orosz iskolát is képviseli. PV: Az orosz iskola sajátosságai hogyan nyilvánulnak meg egy-egy rendezése kapcsán? KA: Nagyon sok dologban megragadható. Az európai színházra jellemző, és a magyar színházra különösen, hogy egyfajta lineáris, kronologikus gondolkodást képvisel, és fókuszálja a néző figyelmét egy történésre, egy dologra. Ehhez képest az orosz iskolára jellemző a többszólamúság, a polifonikusság, egy olyan színházi szerkesztés, olyan színházi jelenlét, amelyben párhuzamosan zajlanak események akár egyenrangú módon is. A nézőnek ekkor meg kell osztania a figyelmét. Képesnek kell lennie arra, hogy a maga totalitásában ragadja meg ezt a karneváliságot. Ez a többszólamú, a polifonikus színházi megszólalás egyfajta tágasságot ad. SzZS: Látni fogjuk színpadon Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését Vidnyánszky rendezésében a szentpértervári Alekszandrinszkij Színház előadásában, és ugyanezen színház igazgatója, Valerij Fokin rendezi nálunk A krokodilust. Én úgy vélem, hogy az előbbi epikus szövegben a lehetőségek óriásiak, és a polifónia s 203 +
