Page 201 [201]
FÜGGELÉK
visszautasítja ugyan, de a blaszíéém performansz véghezvitelének a puszta lehe¬
tősége mutatja, milyen utat szükéges bejárni a jelentések visszaszerzéséért.
Nagyon mélyen érint engem a prófétának ez a szembefordulása az Örökkévaló¬
val, amelyet annak ellenére megtesz, hogy a tisztasági törvény megtartását, csak
most és csak rá vonatkozóan, a Mindenható nagyvonalúan felfüggeszti, a
performansz nyilvános bemutatása idejére. Nehezen tudnék elgondolni ennél
súlyosabb identitáskonfliktust egy alkotóművész életében, mégis ez az elképesz¬
tő erejű agon világít rá a jelentések nyilvános létrehozásának a tulajdonképpeni
tétjére. Nem a nevetségessé válást hárítja el Ezékiel, hiszen csaknem valameny¬
nyi performanszában végletesen kiszolgáltatja magát az őt jól ismerő (vallási)
közösségnek, mélységes tudása van arról ugyanis, hogy nem lehet egyszerre
megtartani az uralmi pozíciót, megdicsőülni és jelentésessé válni, ez a kettő
kizárja egymást, különösképpen a szándékosan összezavart, semmiből kreált és
hatalmilag kontrollált jelentések korában.
Zavarkeltés az összezavarodottság korában? Nos igen, itt , hallom" az igazi
téttel bíró hívást, és ez egyszerre vonatkozik az alkotóra és a Szellem intézmé¬
nyeire is. Arra gondolok, hogy az alkotóművész megdicsőülése maga az árulás,
márpedig a legközösségibb művészet, a színház a kezünkön vált a dicsőségszer¬
zés eszközévé. Célkitűzéseit, mindennapi működését, szerkezeti felépítését át¬
hatja a hatalom és dicsőség megragadására folytatott harc, következésképpen
tökéletesen leképezi a politikum mai és mindenkori működését, a nézőt pedig
felementi az előadás és önmaga feletti íteletalkotás feladatától, feltétel nélküi
hűséget várva el tőle. Az esztétikai célkitűzések leple alatt tulajdonképpen
infantilizálja, majd, második lépésként, militarizálja a nézőt, alig titkolt hatás¬
mechanizmusok segítségével gondos alaki kiképzésben részesíti őt, aminek
következtében nem önmagát, hanem a színház terén kívül lapuló , ellenséget"
kell felismernie és kíméletlen eszközökkel démionizálnia.
G.E. Lessing (Schlegel nyomän) tett javaslata a közhasznüsägra — „mentesit¬
sék a színészeket attól a gondtól, hogy a saját veszteségükre és nyereségükre
dolgozzanak" — nem egyszerűen anyagi kérdéseket érint, hanem a kulturális
intézmények lényegi autonómiáját és ideológiai szabadságát célozza meg, ami a
nézőkhöz való viszonyt is egy igazán komplex dinamikában helyezi el. , Szemük
láttára" — ez az Ezékiel-performanszok visszatérő motívuma, ami az inspirált
tett is beszéd, valamint a beszédtett különös térbeli helyzetére világít rá: szem¬
behelyezi önmagát a korszellemmel, kritikai attitűdöt érvényesít azokkal szem¬
ben, akik a korszellem szenvedélyes támogatói, noha valójában áldozatai vala¬
mennyien.
Olyan színházra vágyom, amely elhárítja a bármilyen — és persze szenve¬
délyesen militáns — ideológiai buborékok létrehozását; amely a korszellem
s 199 "