Oldal 118 [118]
OCR
PRONTVAI VERA: KÖLTÉSZET ÉS RITUALITÁS A KORTÁRS MAGYAR SZÍNHÁZBAN lényegi összetevőjeként mintegy megszületik a színpadon." A színész intenzív jelenléte a befogadóban reakciókat válthat ki, a néző mentális reprezentációja ráadásul visszahathat azokra is, akik vele együtt jelen vannak az előadás terében. Az együtt, egy helyen levő testek energetikai kapcsolatba kerülhetnek egymással. Vidnyánszky néhány rendezése és Visky színházi világa olyan új nyelvhasználtatot teremt, amelynek középpontjában a fizikai vagy mentális traumát átélt emberi test áll. Az előadások során felidézett szenvedéstörténetek centruma az emberi létezés határhelyzetére utal: az Istennel való kapcsolat átélésének vagy elvesztésének megtapasztalására. A szarvassá változott fiú alámerülése a társadalom szennyébe, az orosz űrkutatás, a tudomány által perifériára sorolt emberi életek, a negyedik király viszontagságos, évtizedekig tartó keresése és Visky szereplőinek barakkléte traumatizált létállapothoz vezet. Mivel a mentális vagy fizikai fogságának állapota a megszokott viselkedésmintákkal már nem elviselhető, a szereplők elveszítik életük domináns tartalmait. Menyhért Anna meglátása szerint a trauma ,sérülést okozé életesemény, amely elszenvedôjét kiszakitja egyrészt az időből, saját életének folytonos idejéből, másrészt pedig a nyelvből, a nyelvben-létből, hiszen fő jellemvonása, hogy nem elmondható." Az elmondhatatlanság határát súroló megrázkódtatásokat átélő ember történetének színpadra állítása Vidnyánszky és Visky színházi világában magán hordozza a traumatizált ember emlékezetének és az általa felidézett élettörténet fragmentáltságát. Az előadások sajátossága, hogy megtörik a hagyományos színházi nyelvet, és a kimondás nehézségeibe ütköző élethelyzeteket színpadi textussá alakítják. Mindkét alkotó az új teatralitás meghatározó elemeit magába ötvöző előadásai a test kiszolgáltatottságát és végső korlátait teszik hangsúlyossá, hasonlóan számos más, a kilencvenes évektől kibontakozó színházi kezdeményezéshez. Vidnyánszky rendezései és a színpadra vitt Visky-drámák majdnem mindegyike közszemlére teszi az emberi testet, annak változásait és alakulását, előadásaik sokszor súrolják a művészet és testi valóság elválaszthatatlanságának határát. Borbély Szilárd ehhez hasonló gondolatot fogalmaz meg A Testhez írt kötete kapcsán: Végtelenül szép és fontos dolog az evangéliumból, hogy a test mégiscsak avval a metaforával írható le, hogy az templom. Tehát hogy a testünk, a test — és minden emberi test — valami végtelenül csodálatos dolog, és kitüntetett dolog, és olyasmi, aminek 316 Visky: Mire való a színház?, 69. 347 Menyhért Anna: Elmondani az elmondhatatlant. Trauma és irodalom, Budapest, Anonymus— Ráció, 2008, 6. s 116 "
