OCR Output

RITUALITÄS VIDNYÄNSZKY ES VISKY SZINHÄZI VILÄGÄBAN

asztalával, felülről függő orgonasípokkal, a Csíksomlyói passió kültéri bemutatói
is szakrális helyekhez köthetőek. A Vitéz lélek Alekszandr Belozub által megva¬
lósított díszlete egyszerűségre törekszik: a színpadra felülről fagerendák lógnak,
amelyek ide-oda inognak, és amikor az előadás végén megszólal az Itt jelen vagyon
kezdetű szentáldozási ének, a fagerendák nemcsak házzá vagy templommá, ha¬
nem orgonasípokká is összállnak.

Vidnyánszky fontos szerepet tulajdonít rendezéseiben az oltárnak. Az oltár,
a szakrálisan alapozott tér, az áldozat bemutatásának helye, az a kiemelt terület,
ahol az egyén feláldozza magát a közösség érdekében. A Gyilkosság a székesegy¬
házban esetében oltár és színpadtér saját tárgyi mivoltában is összeforr, hiszen
az előadást templomokban játsszák. A Golgota, ahová a Mesés férfiak negyedik
királya vándorútja végén megérkezik, a színházi tér belsejében felállított áldo¬
zati helyként értelmezhető, akár a Csíksomlyói passió esetében Krisztus halálá¬
nak színpadra épített vagy a csíksomlyói nyereg kültéri oltára mellett felállított
helyszíne. A Halotti pompában a meggyilkolt emberi testet egy asztalra fektetik
fel, ahol folyamatos vésésnek, kalapálásának, csonkításnak van kitéve. A Johan¬
na a máglyán oltára az a máglya, amelyen Jeanne d’Arc-ot végül elégették.

A kenyér és bor szimbolikus megjelenítése Vidnyánszky rendezéseinek visz¬
szatérő eleme. Az úrfelmutatás motívuma az előbb említett Claudel-darab
színpadra állításában is megtalálható: ezt szimbolizálja a lisztben gazdag Nor¬
mandia és a szőlőterméséről híres Burgundia egymásra találása a darab koro¬
názási jelenetében, valamint az ezt követő falusi jelenetben. A Vitéz lélek záró
jelenetében az utolsó vacsora képe ismerhető fel, a Balla Péter által felépített
templomtérben a szereplők szétosztják egymás között a kenyeret. Az Eucharisz¬
tiából való részesedés nemcsak a Tamási-darabban kap hangsúlyt, hanem a
Csíksomlyói passióban is: a szereplők az utolsó vacsora asztala köré gyűlnek, és
az ott átváltoztatott kenyeret megosztják a jelen levő nézőkkel is.

A bűnök megvallása, a gyónásszerű vallomástétel A szarvassá vált fiú életének
epizódszerű ábrázolásával jelenik meg, a Vitéz lélek bűnös lelke, Lázár (Horváth
Lajos Ottó) a színpad hátterében vallja meg bűneit, a Bűn és bűnhődés színpad¬
ra állított változatában Porfirij nyomozó papi ruhában folytat dialógust Rasz¬
kolnyikovval, miközben arra bíztatja őt, hogy vállalja fel bűnét, mert pont a bűn
vállalásával válhat belőle értékes életet élő , nagy" ember. A bűn felvállalására
biztatja Raszkolnyikovot Szonja is, akinek a fiatalember szinte gyönässzerüen
vallja meg bűneit.

Bár Mártonffy meglátása szerint az ikon közléstartalmainak és esztéti¬
kai telítettségének mibenléte nem evidencia," érdemes ikonként elemezni

304 Mártonffy: Biblikus hagyomány, 166.

+ 95 +